Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Netti és a Holländer Zenekar

Netti és a Holländer Zenekar

 

Netti és a Holländer Zenekar

 

Együttesük negyedszázados múltra tekint vissza. Hosszú külföldi vendégszereplés után többnyire hazai közönség előtt lépnek fel. Külföldi szerepléseik során bejárták Európát, USA-t, Canada-t és még a békés Kuwaitba is eljutottak. Felléptek olyan neves előadómuvészek előtt, mint Lysa Minelli, Barry White. Híres zenekarokkal voltak egy színpadon, többek között Manfred Mann, Osibisa, Motorhead, Platters, és a Glenn Miller Emlékzenekar, akik közül négyen még az eredeti zenekar tagjai voltak. Szerepeltek neves politikusok, és a dán királynő előtt is. A legendás múlt és a modern idők legnépszerűbb magyar és külföldi slágerei szerepelnek repertoárjukon, melyek magukba foglalják a 60-as, 70-es, és 80-as évek hőskorát, valamint napjaink dallamos és minőségi zenéjét. Zenekaruk azok számára szeretne színesebb műsort nyújtani, akik a fúvós hangszerekkel kiegészített élő zenei hangzást kedvelik. Fontosnak tartják, hogy a közönség felé közvetítsék azt az örömöt, amit átélnek egy-egy fellépés alkalmával.


Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

X-Faktor második széria

2012-01-06 // Címkék: Üzleti hírek

Megérkeztek az X-Faktor 2 fiatal tehetséges előadói! Rendelje meg elsőként a feltörekvő énekeseket.

Glasso és Szabó Ádám

2011-09-07 // Címkék: Üzleti hírek

Örömmel jelentjük, hogy a Glasso – Éneklő Poharak és Szabó Ádám harmonikás közös produkciója fergetegesen sikerült!

Itt az ULTRAPOP Együttes!

2011-08-03 // Címkék: Üzleti hírek

Az Ultrapop együttes 2010 nyarán alakult! Tagjai Szandi (21), Betty (17), Szilvi (20), Vicky (15).

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva