Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Jazz Steps Zenekar

Jazz Steps ZenekarA Jazz Steps zenekar fő törekvéseként a '30-as, '40- es évek swing-mainstream korszakának kitűnő hangszerelésekben bővelkedő ismert és kevésbé ismert kompozícióit eleveníti fel és a swing zene mellett a dixieland világából is válogatott repertoárjába. A zenekar repertoárjának nagy részét , a jazz "aranykorának" népszerű dallamait, régi recsegő-ropogó felvételekről írta le. Az évek folyamán így gyűjtötték lassan össze a koncertprogramjukat.
Ezt a stílust, amely teljesen hiányzik a hazai zenei élet palettájáról a professzionális zenészek igényességével és egyéni íz hozzáadásával igyekszenek megszólaltatni és megismertetni a nagyközönséggel. A ’30-as, ’40-es évek jazz zenéje egyben tánczene is volt így - egy kis latin-amerikai zenével kiegészítve - a repertoár kitűnően alkalmas táncosabb rendezvények számára is. A jazzkorszaknak e stílusa vidám, lendületes, fülbemászó dallamaival igényes szórakozást nyújt a hallgatók széles skálájának, elszórakoztatva szabadtéri rendezvények látogatóit ugyanúgy, mint egy önálló koncert közönségét.
Az együttes klasszikus formában, szaxofon, trombita, harsona, zongora, nagybőgő és dob felállásban működik. A hangszerek mellett Urbán Orsi énekhangja színesíti műsorainkat. A zenekar tagjai komoly jazz és klasszikus múlttal rendelkező professzionális zenészek. Valamennyien a Zeneakadémián vagy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz tanszakán végzett fiatal muzsikusok. Az alapítás óta eltelt időszakban számos külföldi és hazai sikeres fellépéssel szerzett a zenekar magának hírnevet. A sikeres fellépések a fiatal, de tapasztalt zenekari tagok hangulatos, lendületes előadásának, a változatos repertoárnak, stílusoknak és a korabeli hangszereléseknek köszönhetőek.

Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Megasztár 6.

2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek

Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva