Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Atlantis Együttes

Atlantis Együttes

 

Atlantis Együttes 60-as évek lázadó ifjúsága egy új korszakot teremtett, szakítva az akkori kor hagyományaival és szokásaival. Forradalmian új látásmódot és életérzéseket teremtett és hirdetett a világban a legegyszerűbb napi kérdésektől kezdve a legmagasabb társadalmi és politikai fórumokig bezárólag. Ez a nemzedék számos világsztárt emelt színpadra eleinte főleg az angolszász anyanyelvű országokban, de a szinte társadalmi forradalommá  nőtt mozgalom viharos gyorsasággal végigsöpört Európa keleti régiójában is, többek között Magyarországon is megteremtve az akkori hazai sztárokat többek között az ATLANTIS zenekart. A kezdeti formációt nem kisebb személyiségek alkották, mint az akkor nagyon népszerű alapító tag Neményi Béla, Sankó László és azóta már legendává nőtt Radics Béla gitáros, majd a 70-es évektől Danyi Attila, Várkonyi Mátyás, Fekete Gábor  és Fekete Gyula. A zenekar 60-as évekbeli arculatát teljes mértékben az akkori populárisnak nevezhető irányzatok jellemezték. A zenekar közel 40 éves fennállásából következően számos változáson ment keresztül, de a közönségigények maximálisan kielégítésére való törekvés napjainkig töretlen maradt.
Az ATLANTIS fennállásának második két évtizedbeli tevékenységét a világ számos országában történő vendégszereplés jellemezte és napjainkban is jellemzi, ami a zenekar szakmai és technikai színvonalát illetően a teljes körű garanciát biztosít minden külföldi és hazai megrendelő felé. A szakmai garanciát továbbá a több mint egy évtizede fennálló Luczek Imre által vezetett Piri József, Major László és Horváth Andrea összetételű formáció személyi stabilitása is erősíti. A nemzetközi és hazai szerepléseknek köszönhetően a zenekar a legszélesebb körű repertoárral, szakmai felkészűltséggel valamint a rendezvény nívója által meghatározott protokoláris követelményeknek megfelelő részvételével áll rendelkezésre minden megrendelő számára, ami a legkisebb privát partiktól kezdve a legmagasabb színvonalú hotelekben megrendezett konferenciákig biztosít garantált színvonalú zenei élményt és jó hangulatot minden korosztály számára.


Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Megasztár 6.

2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek

Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva