Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Wolf Kati

Wolf Kati énekelte annak idején kislányként a VUK c. legendás rajzfilm címadó dalát. Felnőttként természetesen énekesnő lett, most megjelent különleges hangvételű CD-je egyben Wolf Péter szerzői lemeze is.
Koncertjein régi magyar slágereken, ismert külföldi dalokon kívül új lemeze dalaiból is hallhat a közönség.
Wolf Kati
Zenekarok, akikkel az énekesnő eddigi pályája során dolgozott, illetve önálló estjén kívül most is fellép:

  • Gimnáziumban már egy blues bandával, a Stúdió Dél-lel lépett fel, akikkel szülővárosa, Szentendre szívébe belopta magát.
  • Sunny Dance Band tánczenekar: egy igazán fergeteges hangulatú táncdalzenekar, ami immáron 15 éve szórakoztatja országszerte a bálok, rendezvények, klubok közönségét.
  • New Chocolate: egy nagyon profi jazztanszakos funky banda volt, a budapesti klubélet jelentős színfoltja.
  • Avocaldo: autentikus és populáris latin zenét játszó zenekar volt 3 csodás énekesnővel.
  • Queen Tribute: igazi nagy falat bármilyen énekesnek, rockzenésznek. A páratlan élményt jelentő 2001-es PeCsa fellépés óta is állandó vendégénekesnője ennek a zenekarnak.
  • Enjoy: négy énekes lány, akik ismert pop slágereket adtak elő 4 szólamban egy show műsor keretében.
  • Nagy János jazz zenekar: kiemelkedő zenésztársakkal rendkívül igényes jazz műsort ad elő az énekesnő.  

 



Hallgasson bele:

Get the Flash Player to see this player.


Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Megasztár 6.

2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek

Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva