Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Tóth Vera

Tóth Vera

Pályafutásában akkor következett be nagy fordulat, mikor 2004-ben benevezett a Megasztár nevű, jelenleg már harmadik szériájánál tartó zenei tehetségkutató műsorba. Az elődöntőkön nyújtott teljesítménye alapján a legjobb 12 közé jutott, és hétről-hétre megküzdve tehetséges versenytársaival végül a közönség őt választotta meg 2004 hangjának. Első díjként lemezszerződést kapott, így 2004. szeptember 6-án piacra került debütáló korongja, az Ébren álmodom. Az album zenei anyagát egy dal kivételével - László Attila, Halász János és Kassai Róbert jegyezte, míg a dalszövegek többsége Horváth Attila és Orbán Tamás tollából született meg. A tekintélyes szerzoi névsor mellett a háttérben olyan muzsikusok segítették munkáját, mint Borlai Gergo dobos, Fekete Kovács Kornél trombitás vagy Szolnoki Péter énekes. A produceri munkálatokat Rózsa István vállalta. A debütáló videoklip a Nem baj, hogy semmi nem jön könnyen címu dalból készült.

A megjelenést 2005 tavaszán sikeres lemezbemutató turné követte, a korong hamarosan bearanyozódott. A fellépések pedig folytatódtak, különbözo klubokban és rendezvényeken. 2005 végén elindultak az énekesno második lemezének munkálatai. Az album zenei produceri teendoit Pély Barnabás vállalta el. Az elsohöz képest jelentos stílusváltást és mutató korong megjelenése 2006. március 3-án jelent meg.

Tóth Vera

 

Videó:

 


Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Megasztár 6.

2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek

Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva