Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Szabó Leslie

Szabó Leslie

 

Szabó Leslie 1968. szeptember 4-én, Budapesten született.

1974-ben zenei előkészítőbe, szolfézsra járt, azaz itt ismerkedett meg a zene alapjaival.

1975-ben kezdte meg igazán a zenei tanulmányait, amikor is a XIII. kerületi zeneiskolába iratkozott be, s itt hegedülni tanult.

1979-től kezdődően – egészen 1983-ig – abban az általános iskolában, ahol tanulmányait végezte, gitáros beat-klubba járt, amelynek vezetője az osztályfőnöke volt. Már ekkor is foglalkozott dalok írásával, ám még csak mások verseit zenésítette meg.

1982-ben kapta meg első zongoráját, amelyen egyedül tanult meg játszani.

1983-ban miután kijárta az általános iskolát elkezdett gitározni is, szintén egyedül, önszorgalomból sajátította el a pengetés minden fortélyát.

1984-ben osztálytársaival egyetemben megismerkedett a hazánkban akkoriban éledező break tánccal, amelynek ezt követően társaival egyetemben Magyarországon az egyik vezető képviselője lett. Olyannyira sikeresek voltak, hogy számos fellépés mellett a Maxim Varieté színpadán is megmutathatták magukat, sőt még az artistaképzőbe is felvették őket.

1990-ben tette le a táncformáció az ORI vizsgát, ám a fiatalembert más típusú tervek vezérelték, így hamarosan véget ért a táncos pályafutása.

1991-ben tért vissza a zenei életbe, s meg is alakította első együttesét, amelyet az „Éj menüett” névvel látott el. Ebben a zenekarban már saját szövegű dalait játszották, eleinte csak saját örömükre. Ekkor történt, hogy a csapat basszusgitárosa bemutatta Leslie-t egy másik gitáros-énekesnek, aki később a legjobb barátjává vált, s még ma is ekként tartja számon. A fiú pedig nem volt más, mint Roy, a Roy és Ádám formáció népszerű és remek énekese.

1992-től kezdően a két zenész együtt élte az utcazenészek életét a Halászbástyán és a Balatonon. Remek lehetőség volt ez a pénzkeresésére, s persze a jó hangulat és sikerek sem voltak elhanyagolhatóak.

1993-ban kezdődtek az első igazi fellépések, amikor is egyetemi klubokban és sörözőkben játszottak.

1994-2003-ig éves átlagban úgy körülbelül 180 fellépése volt a fiatal zenésznek, ahol legtöbbször csak egymaga állt ki a színpadra, kezében gitárjával, s a saját dalait játszotta.

1996-ben írta meg az első olyan dalszövegét, amely felkérésre született. Ez pedig nem volt más, mint a Trambulin.

1998-tól kezdődően eddig több, mint 15 nagylemezen 68 munkája jelent meg; mint szövegíró és mint zeneszerző.

Mint szövegírót 2000-ben érte élete eddigi egyik legnagyobb megtiszteltetése,– ahogy a honlapján olvasható – ugyanis Sir Paul MacCartney személyesen írta alá az engedélyt ahhoz, hogy Leslie a világhírű „Ebony and Ivory” című dalának magyar szövegű változatát elkészíthesse és megjelentethesse.

2003. őszén jelentkezett a TV2 tehetségkutató műsorába, a Megasztárba, ahol bekerült a 12 tagot számláló döntőben és végre az egész ország megismerhette nevét, arcát és persze nem utolsósorban zenei tudását. Sőt, itt egy olyan megtisztelő feladattal is megbízták a műsor készítői, hogy ő legyen az a zenész, aki elkészíti a „Búcsúdal”-t.

2004. novemberében jelent meg első önálló szólólemeze, „Van hova és van miért” címmel.
Ugyanebben az évben a jelentkezett egy maxi CD-vel is, amelynek az „Annyi minden” nevet adta.

2005. december 5-én jött ki"Lesz minden" című maxi CD-je, s az új dalhoz videoklip is készült, méghozzá Lóth Balázs rendezésében. A nóta pedig történetesen a nagysikerű "Last Chrismas", az 1984-es év nagyszerű slágerének a magyar nyelvű feldolgozása.
Még ebben az évben „Utazás” címmel egy maxi CD is napvilágot látott.

2006-ban magánkiadásban jelent meg Bulvár-buli elnevezésű korongja.


Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Megasztár 6.

2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek

Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva