Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Pflum Orsi

Pflum Orsi

 

Pflum OrsiPflum Orsolya a budapesti Vasutas Zeneiskolában kezdett klasszikus éneket tanulni, majd jazz tanulmányainak megkezdésével szinte egy időben, felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazzének szakára, ahol 2000. júniusában sikeresen diplomázott. Az elmúlt években különböző zenei műfajokat képviselő zenekarokban is énekelt, jazztől a blueson keresztül a funkig. Szerepelt többször a Magyar Televízióban és Rádióban, valamint énekesként közreműködött Robin Williams Magyarországon forgatott, A hazug Jakob című filmjében. Többször énekelt az RTL Klub Hangszál című zenés műsorában. Rendszeresen koncertezett külföldön (Svájcban és Németországban), 1999-ben fellépett a Gronauban minden évben megrendezendő jazzfesztiválon. Vokalistaként több produkcióban is közreműködött, Cserháti Zsuzsa állandó vokalistája volt, énekel az Adj még a tűzből, valamint a Várj! című nagylemezén is. Koncertfellépései és stúdiómunkái mellett énekel a Pesti Magyar Színház "Godspell" című darabjában is. 2004-ben jelentkezett a TV2 igen népszerű tehetségkutató műsorába, a Megasztárba, ahol bekerült a 12 döntős versenyző közé. Két aranylemez birtokosa, valamint 2005-ben közreműködött a Megasztárok karácsonya című nagylemezen. Számos karitatív program támogatója, rendszeres résztvevője a hazai zenei életnek, rendezvényeknek.

2006-ban jelent meg első önálló nagylemeze az EMI gondozásában, amelyen számos, hazánkban igen elismert muzsikus közreműködik. Nagylemezét többek között saját zenekarával a CAP-pel készíti. Nagylemeze változatos, a popzene, a populáris jazz és a funky zene jellemzi a lemez zenei világát. A lemez zenei producerei Szendőfi Péter (Fusio) és Romhányi Áron (United). Az albumon egy duó is hallható.
2006 októberében debütált a Három testőr című musicalben, Anna királynő szerepében.

Pflum OrsiOrsi fellépései alkalmával saját dalait, a 80-as, 90-es évek, valamint a most népszerű slágereket is énekli. Pop műsorán kívül egy musical produkcióval is fellép, amelyben világhírű musicalek legismertebb dalait adja elő.

A zenekar - Pflum Orsi & The CAP – 2003. év elején alakult. Stílusirányzatát tekintve a jazz, a funky és a soul zene elemeire épül a produkció. Repertoárjában feldolgozások és saját számok, valamint a nagylemez anyaga is megtalálhatók.

2006-tól A három testőr című musicalben találkozhatunk vele, ahol színésznői képességeiről is tanubizonyságot tesz.

Műsorai:

Popzene
Megjelent önálló szólólemeze Csak tudnám miért? címmel. Emellett sokszor koncertezik együttesével a The Cappel.
A lemez címadó dala nagy sikerrel forgott a hazai rádiókban és zenetévében. A Megasztár műsorában bebizonyította, hogy a popzenei életben is megállja a helyét, legyen szó akár romantikus, akár ritmusosabb dalokról.

Musical
Októbertől A három testőr című musicalben találkozhatunk vele, ahol színésznői képességeiről is tanúbizonyságot tesz. Az énekesnő sokszínűségét és tehetségét bizonyítja, hogy a musicalben a Királynő szerepében láthatjuk.

Jazz
Frank Sinatra és Nat King Cole örökzöld slágereivel betekinthetünk a 40-es, 50-es és 60-as évek zenei világába. A 70-es évekbe Natali Cole és Barbara Streisand számain keresztül kalauzol el minket Orsi. A műsorban továbbá Louis Armstrong, Elle Fitzgerald és Aretha Franklin dalokat is énekel.


Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Megasztár 6.

2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek

Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva