Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Mester Tamás

Mester Tamás

 

Mester Tamás 34 éves (Mester Ákos újságíró fia) hazánk egyik legtehetségesebb zenésze, akit nem csak nálunk, de külföldön is elismernek. Hat éves kora óta gitározik, a nagyközönség főleg a Step, majd a Mester és tanítványai együttesből ismerhette meg a ’90-es években. Ezek után bejárta a világot, egy évig élt és zenélt Franciaországban, de később Los Angelesbe és New Yorkba is eljutott. Közben itthon a színészetbe is belekóstolt, pár hónapja pedig ismét betört a slágerlistákra, Szabadítsd fel című dalával.
A "Szabadítsd fel" sikere után, Császár Előddel készített "Altass el" című dal eredeti verziója is helyet kapott az albumon, illetve az egyik új dal a "Szeretlek valamiért", melynek április közepétől - a lemezmegjelenéssel egy időben - kezdődik a TV-s és rádiós promóciója.
 

Mester Tamás


Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Megasztár 6.

2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek

Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva