Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Király Viktor

Király Viktor, énekes, a negyedik Megasztár-sorozat győztese, a 2008-as „Év Hangja”. Király Viktor 1984. március 29-én született New York-ban. Magyarországra édesanyja kérésére 1999-ben költöztek. Nővére Király Linda, énekesnő sikerein felbuzdulva, határozta el, hogy ő is szeretne komolyabban foglalkozni az énekléssel. Ikertestvérével, Benjaminnal Twinz néven alapítottak egy együttest. Jelenleg a Face to Face nevű zenekar tagja. Családja buzdítására jelentkezett a Megasztár negyedik szériájába, melyben tízezer jelentkező közül került ki győztesen. 2009. januárban jelent meg első albuma Király Viktor: A döntőben elhangzott dalok címmel, ami a Megasztár 4 döntőiben elhangzott számokból készült válogatás. 2009. júniusában jelent meg Viktor első szóló Forgószél című videoklipje. 2009. június 27-én a T-Mobile Kapcsolat koncerten, a Simply Red és 200 000 ember előtt zenélhetett. Ezután jelent meg Király Viktor első szóló albuma Király Viktor címmel. Az eredmény, 10, erőtől duzzadó, lendületes, populáris, kizárólag magyar nyelvű, vadonatúj felvétel.

 

Király Viktor


Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Megasztár 6.

2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek

Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva