Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Keresztes Ildikó

Keresztes Ildikó

keresztes ildikóKeresztes Ildikó (Marosvásárhely, 1964. augusztus 8. – ) magyar rockénekes, színművésznő
1985-ben előadó művészeti képesítést szerzett az Országos Zenei Központban. 1987 és 1988 között az Ungár együttessel Skandináviában turnézott. Ekkoriban tagja volt a Kormoránnak és a Rózsaszín Bombázók nevű együttesnek is. Utóbbi zenekarral Ildikó elnyerte az Interpop Fesztivál 2. helyezését valamint a különdíját is 1988-ban. Ugyanebben az évben elkezdődött színésznői karrierje is. A ’90-es évek elején már igen sok darabban játszott (pl.: István, a király, Mindhalálig Beatles, Sakk, A kölyök  stb.)

1992-ben 3. helyezetet ért el az Egri Táncdalfesztiválon Forgács Péterrel. Ismét énekelt a Kormorán albumain, vokalista volt az Edda Művekben és a Bikiniben. 1994-ben a Budapest Sportcsarnokban volt az East együttesnek egy nagykoncertje, ahol ő volt a sztárvendég. A Kis Romulus című sorozatban is szerepet kapott.

1995-től a Soproni Petőfi Színház színésznője, ami 2006-ban az örökös tagjának választotta. Sopronban jelentős szerepeket játszik különböző prózai darabokban, musicalekben, rockoperákban és operettekben.

1996-ban több popegyüttesnek is felénekelt pár dalt. Az UFO, a 4F-Club de még az Irigy Hónaljmirigy együttesek lemezein is énekelt. Ugyanebben az évben az Edda elkészítette az Elvarázsolt Edda-dalok c. albumát, amin csokorba- gyűjtötték a legnagyobb Edda slágereket, és Magyarország legnagyobb előadóművészei énekelték el ezeket. Ildikó az "Álom ez a nap" című rockszámot kapta. 96’-ban a Neonrománc című filmben is szerepelt.

1997-ben megkapta első EMeRTon-díját "az év musical-énekesnője" kategóriában. 1998-ban ismét énekelt a Kormoránban, valamint a Margitszigeti Színpadon bemutatták A költő visszatér című rockoperát (10 évvel ezelőtt is játszották a darabot, 1988-ban)

1999-ben megjelenik első szólólemeze Nem tudod elvenni a kedvem címmel. A lemezen pergős, gyors rock számok is hallhatóak a líraiak mellett. A zenéket Szekeres Tamás szerezte, akit sokan Európa legjobb gitárosaként tartanak számon, a szövegeket Novák Péter írta. Ildikó duettet énekelt a lemezen Novákkal és Balázs Fecóval. A "Nem a miénk az ég" című dala pedig hatalmas sláger lett. Még ugyanebben az évben az Omega zenekarnak volt egy nagykoncertje a Népstadionban, ahol Edwin Baloghgal elénekelték közösen a "Nem a miénk az ég" és a "White Dove" c. dalokat. Ildikó 2004 és 2007 között vokálozott az Omegának.

2000-ben a szólólemezéért megkapta második EMeRTon-díját "az év énekesnője" kategóriában. Ugyanebben az évben egy fergeteges nagykoncertet adott a Budai Parkszínpadon, és bemutatták a Madách Színházban az Ábrahám és Izsák című musicalt.

2001-ben megjelent második szólólemeze Nekem más kell címmel. Az albumokon lévő dalokat Szűcs Norbert gitáros szerezte, a szövegeket Adamis Anna írta. A lemezkészítés után Artisjus-díjat kapott musical kategóriában, valamint játszott a Ruttkai Éva Színházban, olyan darabokban, mint a Nyolc nő, Doktor úr, vagy a Cabaret.

2005-ben a Csak szex és más semmi című film készítői felkérték hogy énekelje el a film betétdalát. A dalt Madarász Gábor gitáros szerezte, Ildikó 2006-ban meg is kapta érte a "Magyar Oscar"-t, a VoxCar-díjat. Szintén 2006-ban a Margitszigeti Színpadon bemutatták A 3 testőrt, a Papp László Budapest Sportarénában pedig az 56 csepp vért, amiből mozifilm is készült.

2007-ben újabb filmdal feléneklése következett: a Lora mozié. Az alternatív rock dalt Hrutka Róbert szerezte. 2007 tavaszán hozzáment férjéhez, Kicska Lászlóhoz, az Edda basszusgitárosához, akivel akkor már 20 éve együtt élt.

2008-ban megjelent harmadik nagylemeze Minden ami szép volt címmel. Az albumon feldolgozások hallhatóak az elmúlt 20-30 év legszebb és legjobb rock-balladáiból. Az albumot Szekeres Tamás készítette.

2009-ben zenekart alapított Keresztes Ildikó Band névvel.

Díjai

  • Rostock (NDK) - Nemzetközi dalfesztivál előadói díj (1989)
  • Ulanbator (Mongólia) - Nemzetközi dalfesztivál II. díj (1989)
  • Egri dalfesztivál - duett Forgách Péterrel III. díj (1992)
  • EMeRTon-díj – „Az év musical énekesnője” (1997)
  • EMeRTon-díj – „Az év énekesnője” (1999)
  • Artisjus-díj - "Musical kategória" (2001)
  • VoxCar-díj – legjobb filmbetét dalért a „Csak szex és más semmi” című filmben. (2006)

Keresztes Ildikó videó:

 


Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Megasztár 6.

2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek

Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva