Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Delhusa Gjon

Delhusa Gjon

 

Delhusa GjonAz 1971-ben megrendezett Popfesztiválon 16 évesen robbant be a könnyűzenei életbe a „Hegyek lánya” című dallal. Igen hamar az egyik legnépszerűbb énekes lett az országban.

1972-ben négy kislemeze és egy nagylemeze került kiadásra. Valamennyi aranylemez lett. Még ebben az évben felfigyelt rá az AMIGA kiadó, mely az akkori NDK legjelentősebb lemezgyártója volt. A lemeztársaság felkérte német nyelvű lemez készítésére, amely óriási siker lett, és még 1974-ben megkapta a drezdai fesztivál nagydíját, ami a legnagyobb sajtódíj volt az NDK-ban.

1975-ben az év énekesének választották az NDK-ban, ami azért is számított nagy sikernek, mert e díjat addig külföldi énekes még nem nyerte el.

Első lemeze az NDK-ban is rekordnak számított, mivel 500 000 példányban kelt el. 1980-ig részt vett valamennyi jelentős kelet-európai fesztiválon, melyekről mindig díjakkal tért haza (előadói, szerzői díjak stb.).

Több külföldi énekes kérte fel dalok komponálására, amiket sikeresen teljesített. Zenét szerzett Demis Russous számára, Goldi Ens-nek és a Goombay Dance Band együttesnek.

1980-ban a nyugat-német "TELDEC" multinacionális lemezcéggel kötött 3 éves szerződést. Az együttműködés jóra sikerült, olyannyira, hogy a cég 1983-ban újabb 3 éves szerzõdést ajánlott fel, azzal a feltétellel, hogy az előadó letelepedik Németországban. Ezt nem vállalta, inkább leszerződött hazánk egyetlen lemezkiadó vállalatánál, a Hungarotonnál, ahol 4 nagylemeze jelent meg.

1988-ban a kiadója benevezte egy Kubában megrendezett dalversenyre, ahol a legjobb zeneszerző díjat nyerte el.

Ezután sorba következtek a fesztiválok. Járt a holland Antillákon, Curacao szigetén, aztán Közép-Amerikában, ahol a legjobb előadói díjat kapta meg, majd Chilében a "Vinja del Mare" fesztiválon, ahol bejutott a döntőbe.

Itthon időközben megalakultak az első önálló lemezkiadók. Az egyik ilyen a Rákóczi jelentette meg 1989 decemberében a "Csavargó" című lemezét, amely szinte soha nem látott sikert ért el. Pár nap alatt aranylemez lett, 1991 elején elérte a 100 000 példányt, azaz platinalemez lett.

Még 1989-ben megkapta a Magyar Rádió "EMERTON" díját. Az egyik legsikeresebb előadóvá vált, szinte minden napja fellépéssel volt betáblázva itthon éppúgy, mint a környező országokban. Ez időtől kezdve a hazai piacon is sorra jelentek meg a magánkiadók, a következő évek hozzájuk kötődnek.

1996-ban a "Mediterrán" című nagylemezéért átvette Albánia legmagasabb kulturális kormánykitüntetését. 1997-ben a Karib-tengeri Antillákon, Curacaoban "World of the trubadours" címmel CD-válogatást adnak ki, melyen 1988-as fesztivál győztes dalai hallhatóak.

2000-ben a Roma Közösség átadta Delhusa Gjonnak az év énekese díját.

2002-ben átvehette az 1.000.000 eladott példányszám után járó lemezét.

2005. március 15.-én a Magyar Köztársaság Aranyérdemkereszt Kitüntetettje lett, ami azért egyedülálló, mert Magyarországon a könnyűzenei életben elsőként vehette át.

2005. április 24.-én a Vitézi Rend tagjává avatták a dunaújvárosi Hősök Templomában. Azóta a neve: Sir Delhusa Gjon.

Delhusa Gjon videó:

 


Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Megasztár 6.

2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek

Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva