

Anton
Párizsban szép a nyár, Egy csók és más semmi, Meseautó, Önről álmodtam megint… - ugye ismerős dallamok? Ki ne fütyülné ezeket a melódiákat, és ki ne rajongana ma is a lágy, keringő-ritmusokért, dallamokért? A fiatalember, aki mindenkit táncra hív: Anton, kinek albumán egy igazi romantikus slágerkoktél tárul elénk. Ez a lemez tényleg igazi kuriózum a magyar zenei palettán, hatalmas sikere van minden korosztály körében. Anton esetében nemcsak a lemez, hanem a fellépések is meglehetősen egyedinek mondhatók, hiszen a műsora alatt a közönségből minden esetben kiválaszt 5 hölgyet, akiknek 1-1 szál hófehér rózsával kedveskedik, és természetesen fel is kéri őket egy rövid keringőre. A műsor fináléjában pedig néhány párnak lehetősége nyílik arra, hogy a színpadon együtt táncoljanak Antonnal és tánckarával. Anton nemrég közös munkába fogott Komonyi Zsuzsival is. A két énekes először Anton: Keringők c. albumán dolgozott együtt egy dal erejéig, ez volt az „Égő nyár volt” c.felvétel, amelyet együtt is énekelnek. A közös munkát az említett dalból egy maxi CD koronázta meg, amelyen az „Égő nyár volt” című felvételen kívül egy Keringő Megamix is megtalálható. Anton fellépése szólóban, versenytáncos párral és Komonyi Zsuzsival együtt is rendelhető!
2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek
Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!
2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek
A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.
2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek
A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.






