Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Déki Lakatos Sándor és Cigányzenekara

Déki Lakatos Sándor és Cigányzenekara

Déki Lakatos Sándor prímás és CigányzenekaraDÉKI LAKATOS SÁNDOR prímás és Cigányzenekara
A XVII. századtól Magyarországon muzsikáló híres Lakatos dinasztia hatodik prímása. Ezt az apáról fiúra szálló mesterséget édesapjától, Lakatos Sándortól, a világhírű Liszt-díjas prí-mástól tanulta. Majd az ő kérésére művésznévként felvette dédnagymamájának családi nevét, a Déki-t.
1960-ban édesapjának zenekarában tanulóként kezdte a művészéletet, majd szakvizsgái letétele után, mint segédprímás közreműködött ebben a zenekarban. 1964-ben alapította saját zenekarát, amellyel Budapest legnevesebb szállodáiban és éttermeiben szórakoztatta a közönséget. 1972 óta a budapesti Mátyás Pincében muzsikált.
Pályafutása során alkalma volt muzsikálni világhírű embereknek mint, Hruscsov, Andropov, Tyihonov, Brandt, Kreisky, Peréz, Doukakis, Kádár János, Szűrös Mátyás, Giulietta Masina Fellini, Lív Ullmann, Burt Lancaster, Michael York, Paul Simon, Roman Polanski, Stéphane Grappelli, Dimitrij Mitropoulos, Eugene Ormándy, Zubin Mehta, Sir Solti György, Claudio Abbado, Starker János, Pablo Casals, Mtiszlav Rostropovics, Ulrich Koch, Gervase de Peyer, Jean-Pierre Rampal, Sir Yehudi Menuhin, Isaac Stern, Pinchas Zuckerman, Erick Friedman, Mischa Elman, vagy Ruggiero Ricci.
Külföldi turnéi során zenekarával eljutott öt világrész leghíresebb hangversenytermeibe, legnívósabb éttermeibe. A zenekar fennállása óta a világ 20 országának 176 városában, 5319 koncertet adott. Az egyetlen magyar cigányzenekar, amely eddig fellépett a Kennedy Centerben, Washingtonban. (2001).
Művészetéről Amerikában, Ausztráliában, valamint Európában hanglemezfelvételek készül-tek.
Cselényi-dijas. A Magyar Rádió Elnöksége, népi zenekar vezetőként végzett művészi mun-kájáért, Nívódíjjal tüntette ki. 2003 óta a Cselényi Előadóművészetért Alapítvány elnöke. 2005-ben Dr. Bozóki András miniszteri elismerésben részesítette.
2006-ban a Magyar Köztársaság elnöke több évtizedes, határainkon túl is elismert művészetéért, a magyar és a cigány zenekultúra magas színvonalú terjesztéséért DÉKI LAKATOS Sándor-nak a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta.
Ifj. Déki Lakatos Sándor prímás
A XVII. századtól Magyarországon muzsikáló híres Lakatos dinasztia hetedik prímása. Ezt az apáról-fiúra szálló mesterséget nagyapjától Lakatos Sándortól a világhírű  Liszt-díjas prímástól tanulta. 1980-ban 14 évesen édesapja zenekarában tanulóként kezdte a művészéletet, majd szakvizsgái letétele után önálló zenekart alapítva 1984-1986-ig a budapesti Mátyás Pince majd 1986-1987-ig a bécsi Mátyás Pince prímása lett. 1984-ben a „Vonópárbaj”c. prímás verseny közönségdíj nyertese. 1987-1988-ig a Pesti Lídóban muzsikált majd 1988-ban vele nyitott a Trombitás étterem, ahol nagyszabású folklór műsort kísért zenekarával. Az ő muzsikájával nyitott a Budakeszi Tanne étterem is 1991-ben. 1994-től a budai várban lévő Király étterem prímása. 2000-2008-ig újra a budapesti Mátyás Pincében muzsikált. Külföldi turnéi során zenekarával eljutott az öt földrész leghíresebb hangversenytermeibe, legnívósabb éttermeibe. 190 koncertet játszott Amerikában, Kanadában, Ausztráliában. 2002-óta évente 1 hónapot tölt Japánban, ahol komolyzenei koncertet ad (zongorakísérettel).

 


Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Megasztár 6.

2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek

Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva