Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Jó tudni

Hogyan válasszunk színpadméretet?

2010-03-08 // Címkék: Jó tudni


Miért is kell színpad vagy dobogó?
 
Legfontosabb szempont, hogy a vendégek, a közönség megfelelő módon láthassa a fellépő előadót, művészt, illetve együttest.
Beltéri rendezvény esetén a színpad, vagy dobogó elhelyezésénél figyelembe kell venni a helyszín adottságait, akusztikáját, az esteleges oszlopok és hangfogó elemek elhelyezkedését, a belmagasságot.

színpadméret dobogó hangtechnikaA program, illetve a műsor jellege meghatározza, milyen méretű dobogó szükséges, hogy a fellépők kényelmesen elférjenek rajta, figyelembe véve az esetleges technikai berendezések elhelyezkedését. Sokszor előfordul, hogy az est folyamán közreműködő zenekar felszerelése szinte elfoglalja a teljes színpadot úgy, hogy az elődadó(k) már nem férnek el, kénytelenek a „táncparketten” fellépni. Így a közönség nagy része nem tudja teljes mértékben élvezni a programot. Különösen tekintettel kell lenni a táncprodukciókra, ahol a méreten túl nem szabad figyelmen kívül hagyni a stabilitást, a színpad táncra alkalmas (pl. balett szőnyeg) borítását. Egy-két fellépő esetén ajánlani szoktunk minimum 3x3 méteres, 60cm magas dobogót. Ha már zenekar vagy táncosok lépnek fel, abban az esetben mindenképpen szükség van min. 6x6 méteres, 60-80cm magas színpadra.


Szabadtéri rendezvények esetén különösen jelentős szerepe van, hogy milyen és mekkora színpadot helyezünk el a helyszínen. Egyik legfontosabb szempont a terület nagyságának figyelembevétele, a balesetek elkerülése miatt a szabályoknak megfelelő rögzítése. Ne feledkezzünk el róla, hogy egyrészről "látványelem" is, másrészről központi helyen kell lennie, hogy minden körülötte történjen!
Minden esetben javasolni szoktuk, hogy a színpadnak legyen borítása/fedése, mert szabadtéri rendezvény esetén védi a művészeket és technikát az esetleges kedvezőtlen időjárástól, esőtől, illetve az erős napsütéstől is. Mindenképpen szükség van minimum 2 db lépcsőfeljáróra, mert nagyobb produkció esetén jóval könnyebben lehet felmenni és lejönni a színpadról! Ősztől tavaszig az esetleges szabadtéri rendezvény esetén gondoskodni kell a színpad megfelelő fűtésérről is.
A mai kornak megfelelő, bevizsgált és műszaki engedéllyel rendelkező színpadtechnikák állnak rendelkezésre, a faszínpadot kiváltotta a fém-, illetve NivoFlex alumínium színpad, állítható magassággal, 60cm-től egészen a 2 méterig, területük lehet 12x12 méter is!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Megasztár 6.

2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek

Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva