

2008-11-10 // Címkék: Üzleti hírek
Külföldön már régóta divat, hogy ismert melódiákat új vagy éppen régi zenei stílusba átültetve újra sikerre visznek. A Bon-Bon ezúttal egy egész lemezt töltött meg, szinte kizárólag saját repertoárjából válogatva az átértelmezésekhez.
Kétségtelen, a dalok majd’ mindegyikénél úgy érzi az ember, eredetileg is így kellett volna megjelenniük. Nem mintha az egykori verziók nem lennének megfelelőek, de olyan elegancia és lezser profizmus árad most belőlük, hogy öröm hallgatni. Különösen a Valami Amerika, a Gengszter dal és a Haverok, buli, szamba olyanok, ahol a szöveg abszolút összhangban van az új zenei öltözékkel.
Szolnoki Péter újfent bebizonyította, hogy mennyire kiváló énekes – e stílusokhoz is képes volt maximálisan hozzáigazítani a hangját és előadói stílusát. A párost kísérő, 22 tagot számláló Budapest Jazz Orchestra nemcsak nagyszerű kíséretről és szólókról gondoskodott, de a dalok jelentős részét is a zenekart erősítő Csejtei Ákos, Hámori János és Frey György hangszerelte.
A Bon-Bon élhetett volna a lehetőséggel, hogy minden albumát képviselteti egy-egy szerzeménnyel, ehelyett elsősorban a második magyar nyelvű anyag, a Csak a holnapnak élek slágereire fókuszált – a tíz dal fele innen való. A páros film-betétdalai közül az Európa Expresszben felcsendülő Gengszter dal és a Valami Amerika címadója képviselteti magát, ráadásként pedig előkarácsonyozhatunk a Jingle Bell Rock szving-változatával.
Kiváló összeállítás, melynek remélhetőleg lesz folytatása Kútfejekkel meg Viva Espanával!
Az új Swing műsor már megrendelhető!
forrás: music.hu
Zenekari felállás:
2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek
Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!
2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek
A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.
2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek
A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.






