

Rajkó Együttes
A Rajkó Zenekar a világ összes földrészén 108 országban kápráztatta el azt a több millió hallgatót, akik a világ leghíresebb koncerttermeiben, vagy kis városában kíváncsiak voltak a magyar cigányzene értékeire, hagyományaira. A zenekar visszajáró vendég Európa, Amerika, Ázsia különböző országaiba, ami azt jelenti, hogy az érdeklődés folyamatos és új generációk is kíváncsiak a cigány muzsikusok által játszott művekre, melyek hangszerelése, hangzás és érzelem világa semmilyen más zenekarral össze nem téveszthető. Művészeink 10-20 éve játszanak együtt , egymás gondolatait ismerve, napi sok órai próbán keresztül eljutva ahhoz a zenéhez, amelyet a Rajkó Zenekar képvisel.
Számunkra legfontosabb siker a közönség elismerése mellett, hogy kiemelkedő művészeti tevékenységei elismeréseképpen 2003. januárjában a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány kuratóriuma „Kodály Zoltán Közművelődési Díj”-at adományozott a Zenekarnak és tagjainak a roma és a magyar zenei kultúra ápolásáért, a fiatal muzsikus tehetségek neveléséért. 2004-ben a nemzeti kulturális örökség minisztere a „Nemzeti Ifjúsági Zenekar” címet adományozta a Zenekarnak, mely elismerésében más cigányzenekar Magyarországon még nem részesült, egyben Hungaricumnak nyilvánította. 2006-ban Közéleti díjas lett együttesünk. A 2007-es és 2008-as évben a Zenekar tagjai többen a Magyar Köztársaság Érdemkereszt kitüntetésben részesültek. A Zenekar művészeti vezetője Mészáros Tivadar, igazgatója Gerendási István. A Rajkó Zenekar a „magyar kultúra nagykövete.”
Kis felállású Rajkó produkciók
(hegedű, brácsa, bőgő)
Szalonzene, fogadó zene stb. max. 4 órás időtartamban
(3 hegedű, 1 brácsa, 1 bőgő, 1 cimbalom)
Koncert 60 perces
Vacsorazene max. 4 órás időtartamban
(3 hegedű, 1 brácsa, 1 bőgő, 1 cimbalom, 3 pár táncos))
Folklór műsor rövid, kb. 45 perces
Folklór műsor hosszú, kb. 60 perces
(3 hegedű, 1 brácsa, 1 bőgő, 1 cimbalom, 1 cselló)
Hét fős zenekari koncert - 60 perces
Nagyobb felállású Rajkó koncertek is elérhetőek. Kérje kollégánktól a részletes Rajkó ajánlatunkat!
Rajkó Zenekar a Hotel Pelion-ban:

Néptánc Együttes a Rajkó műsorával egybekötve
2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek
Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!
2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek
A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.
2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek
A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.






