

Pannónia Klezmer Band
A zenekar 1997-ben alakult Zsákai Ferenc Gyula vezetésével. Első önálló lemezünk 1999-ben jelent meg. Legutóbbi, 5. CD-nk (Best of Pannónia), 2007 júniusában készült el. A zenekarban öt fiatal képzett zenész, főként tradicionális klezmer hangszereken játszik (klarinét, hegedű, tuba, dob, zongora). A zenekar nem csupán tradicionális zsidó népzenét játszik, repertoárjukban szerepelnek saját szerzemények, átdolgozások, és részletek népszerű jiddis dalokból, valamint musicalekből. Minden nagyobb ünnepen - purim, channuka, - rendszeresen fellépünk Budapesten és környékén, s Magyarország különböző nagyvárosaiban zsinagógákban, koncerttermekben, és fesztiválokon is hallható a zenekar. (Miskolc, Szeged, Pécs, Győr, Debrecen, Nyíregyháza stb.) Számos alkalommal koncerteztünk külföldön is; 2000-ben egy hosszabb turnén Németországban, valamint többször Ausztriában, 2002-ben Párizsban a Magyar Napok rendezvényein, 2005-ben Rómában a Magyar Akadémián. Ezen kívül jártunk, Szlovákiában, Szlovéniában, és Romániában. Magyarországon elsőként mi indítottuk el a Klezmer táncház programot. 9 éven keresztül minden hónapban a Fővárosi Művelődési Házban koncerttel és táncházzal népszerűsítettük a klezmer zenét. Fontos állomás volt a zenekar életében a Filharmónia által szervezett turné, amely során bejártuk Kelet-Magyarország általános- és középiskoláit, s ízelítőt adtunk a fiatal nemzedéknek a hagyományaiban színes zsidó kultúrából. Mindezek mellett a zenekar családi rendezvényeken is közreműködik, pl. esküvők, bar micva, egyéb fogadások, vacsorák alkalmával.
2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek
Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!
2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek
A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.
2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek
A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.






