Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Palya Bea

Palya Bea

 

Palya Bea A mai fiatal énekesek egyik legsokoldalúbb alkotója. Magyar, cigány, bolgár és más népzenékkel, indiai zenével foglalkozik, emellett közreműködik világzene, jazz, énekelt vers műfajokban is. A Folkestra, Kárpátia, Zurgó együttesek alapító tagja volt, sokáig vendégeskedett a Sebő, Nagy János Trio, Balázs Elemér Groupe, Etnofon együttesekben.
Az utóbbi években főként saját terveit valósítja meg, rendszeresen koncertezik szólóban és saját együttesével, itthon és külföldön. A Quintet tagjai: Lukács Miklós – cimbalom, Szokolay Dongó Balázs – fúvós hangszerek, Novák csaba – nagybőgő, Dés András – ütőhangszerek. 2004-ben énekel az Athéni Kulturális Olimpia nemzetközi csapatában.
Első szólólemeze az Ágról-ágra (Orpheia 2003), majd pedig meselemezt írt, Álom-álom, kitalálom (Gryllus 2004), Gryllus Sámuel hangszerelésével. Legutóbbi munkája a Weöres Sándor Psyché című versciklusából készült nyolcvan perces zene (PB Quintet, Gryllus Samu), amely 2005 decemberében jelent meg a Hangzó Helikon sorozatban.
2005-ben Tony Gatlif Transylvania című filmjéhez készített zenét, és egy rövid ideig a vásznon is feltűnik majd. A magyar közönség 2006 októberétől láthatja a filmet.
Bea lényegi része a változás: zenéjében továbbra is meghatározóak a tradicionális elemek, de a koncerteken, a saját szövegekben egyre inkább egy személyes, meglepő intimitású világ tárul elénk.


Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

X-Faktor második széria

2012-01-06 // Címkék: Üzleti hírek

Megérkeztek az X-Faktor 2 fiatal tehetséges előadói! Rendelje meg elsőként a feltörekvő énekeseket.

Glasso és Szabó Ádám

2011-09-07 // Címkék: Üzleti hírek

Örömmel jelentjük, hogy a Glasso – Éneklő Poharak és Szabó Ádám harmonikás közös produkciója fergetegesen sikerült!

Itt az ULTRAPOP Együttes!

2011-08-03 // Címkék: Üzleti hírek

Az Ultrapop együttes 2010 nyarán alakult! Tagjai Szandi (21), Betty (17), Szilvi (20), Vicky (15).

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva