

Az 1972-ben alakult Buzuki együttes, a legrégebbi magyarországi görög népzenét játszó formáció volt hosszú éveken keresztül, amely görög népzenét játszott Magyarországon. Felléptek többek között, az akkoriban Szófiában megrendezett VIT-ten, valamint a legendás Szelidi tó-i folkfesztiválok visszatérő nagysikerű szereplőiként is. Műfajuk a görög népzene és a népzenei alapokra épülő görög zeneművek előadása.
1994-ben a zenekar két alapító tagja úgy döntött hogy, újjá alakítja az együttest. Újabb, fiatalabb generációt képviselő zenészekkel megalakult a mai néven is ismert Palio Buzuki zenekar, melynek jelentése „régi buzuki” utalván az elődökre. Idén 15. éve, hogy e műfaj klasszikus hangszereire, a buzukira, tuberlekire, gitárra, harmonikára, klarinétra, énekre építve kialakítottak egy stílushű hangzásvilágot.
Hangszerelésük az autentikus hangszerekre épül, repertoárjuk minden görög zenei stílust magába foglal. Előadásukban megtalálható a tradicionális taverna zenétől, Görögország minden tájegységének népzenéjén át, a mai lüktető pergős slágerekig minden. Kuriózumként zenéjükben különböző balkáni országok dallamai is (macedón, bolgár, török, szerb) rendszeresen előfordulnak. Az együttes tagjai között tartjuk számon Európa egyetlen aktív női buzukisát ami igazi kuriózum, hiszen ez egy eredetileg férfiak által használt hangszer, valamint a tagok között szerepel a magyarországi görög zenészek egyik nagy múltú oktatója SERTARIDIS NIKOS, aki a mai napig fiatalos hévvel zenél.
Koncertjeiken próbálják megszerettetni a balkáni zenevilágot itthon és a határon kívül is. Számos meghívásnak tettek eleget. Fellépéseik fesztiválokon, különböző zenei eseményeken, falunapokon, esküvőkön, éttermekben, mindig nagy sikert, maradandó élményt jelentett. Az együttes célja a görög zenei kultúra, hangulat megszerettetése, terjesztése. Estjeiket hamisítatlan mediterrán hangulat, vidám, felszabadult zene jellemzi.
2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek
Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!
2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek
A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.
2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek
A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.






