Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Jaksity Kata

Jaksity Kata

 

Jaksity KataHamar kibújt belőe a szereplési vágy: már négy évesen verset szavaltam az óvodai ünnepségeken, késobb az iskolai rendezvényeknek is állandó szereploje voltam: színdarabban, versszavalásban, énekkarban. Többször nyertem versszavaló versenyt, olasz nyelven is. Emellett versenyszeruen ritmikus sportgimnasztikáztam is, ahol bár sikerült néhány érmet begyujtenem, nem tartoztam az élmezonyhöz. Nem is ez számított, hanem a mindennapi edzések, és az ott kötött barátságok, amik a mai napig a legmeghatározóbbak életemben. Közben gyermekstatisztaként a filmek világába is bepillanthattam. Több, mint 20 filmben szerepeltem. Természetesen én is színészno szerettem volna lenni, mint a legtöbb kislány, de az utolsó pillanatban meggondoltam magam és mindenki legnagyobb meglepetésére a Külkereskedelmi Foiskolára felvételiztem.

Két diplomát szereztem, a másodikat a Kereskedelmi- Vendéglátóipari- és Idegenforgalmi Foiskola reklámközgazdász szakán.

Oroszul és olaszul / szakmai felsofok /, szerbül / középfok /, angolul / társalgási szint / beszélek.

Még a foiskolás évek alatt bekerültem a modellszakmába, ahol hét évet töltöttem el. Valamennyi hazai, nagy divatbemutatón részt vettem, számos reklámfilm foszerepét / Always, Tic-tac, Persil, Philips lady shave / megkaptam és többször dolgoztam külföldön is / Bécs, Milánó, Tokió, Szöul, Fülöp-szigetek /. Itthon a legtöbbet Náray Tamás, rendezo-koreográfus, divattervezovel dolgoztam, késobb az o cégének lettem a marketing igazgatója, majd magam is rendeztem bemutatókat.

Munkáim során egyre többet találkoztam újságírókkal és kedvet kaptam ehhez a szakmához, így 1997-ben bejelentkeztem a Komlósi Oktatási Stúdió média szakára. Még az iskolapadot koptattam, amikor Bárdos András ajánlására bekerültem a Magyar Televízió Híradójához gyakornok riporternek, majd egy év múlva felkértek a TV3 Jövonézo címu musorának vezetésére és innen hívtak át a TV2-höz, reggeli hírolvasónak és riporternek a hírmusorokba. Az itteni munkám során több sztárral is készítettem interjút / Michael Flatley, Elton John, Geraldine Chaplin, Aidan Quinn, Zsigmond Vilmos /. Majd 2001-tol a "Jó reggelt Magyarország" egyik musorvezetoje lettem.
Egy évvel késobb a Klubrádió megkeresésére önálló musort indítottam, ez a mai napig minden szerda délelött hallható.

2003. februárjától, 2,5 éven át az MTV Kékfény c. bünügyi magazinjának társmüsorvezetöje voltam.
2006. szeptemberében pedig az ECHO TV fő hírműsor-vezetője.



Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Megasztár 6.

2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek

Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva