Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Csisztu Zsuzsa

Csisztu Zsuzsa műsorvezető, riporter

 

Csisztu Zsuzsa5 évesen (1975) kezdett tornázni, 1982-től 10 évig (1992) volt a magyar válogatott tagja. Több mint 10-szer nyerte el a magyar bajnoki és 3-szor a mesterfokú bajnok címet. Kitűnő helyezéseket ért el a világversenyeken is: Európa-bajnoki 6. (1984), világbajnoki 7. (1987), olimpiai 8. (1988), illetve Európa Kupa-győztes volt. 1986-ban a KSI után a Postás Sportegyesülehez igazolt. A Vörösmarty Gimnáziumban érettségizett. 1990-ben ösztöndíjasként nemzetközi kapcsolatok és televíziózás szakon tanult az Egyesült Államokban, a Minnesota Egyetemen. Ennek köszönhetően olyan csatornák regionális műhelyeinél gyakornokoskodhatott, mint a CBS vagy az NBC. Televíziós pályafutását 1992-ben kezdte, mikoris Vitray Tamás kérte fel szakkommentátornak a barcelonai olimpia idejére, ezután pedig majd a Magyar Televízió Telesport  című műsorának szerkesztőségében kapott állandó státust. 1995-ben sportmenedzseri diplomát szerzett a Testnevelési Egyetemen, majd 1996-ban az atlantai olimpiát követően Németh Gyula-díjat és nívódíjat, 2000-ben Ezüst Toll-díjat kapott. 1998-tól a TV2-höz került, sportriporter-szerkesztőként és műsorvezetőként dolgozott 2007-ig. 2002-ben jelent meg első könyve Csisztu vizet a pohárba! címmel, és ez évben elkezdte jogi tanulmányait az ELTE-n. 2003-ban indult a Klubrádióban a Rivális című sportmagazinja. Blogbejegyzéseit 2004-ban adta ki Webnapló és egyéb vallomások címmel, rá egy évre pedig megjelent a Rivális – élsportolók szemtől szemben című könyve. 2006-ban házasságot kötött Dr. Ketskés Norberttel, következő évben született meg kisfiuk, Krisztián. 2007-ben indította Rekorderek című műsorát a Klubrádióban, és ugyanebben az évben az RTL Klub munkatársa lett.


Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Megasztár 6.

2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek

Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva