Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Postás Józsi

Postás Józsi

 

Postás Józsi Postás Józsi vagyok, 1975. július 26-án született Tapolcán. Jelenlegi foglalkozása postai kézbesítő. Tapolcán saját körzete van, ahol nap mint nap hordja a leveleket és a nyugdíjat.
A zenével több, mint 10 éve van kapcsolatban. Először egy helybeli rockzenekarban énekelt, akikkel egy országos verseny különdíjaként egy rockfesztiválon is felléphettek. Hat éve a közönség szórakoztatására alakult egy tapolcai zenekar, a Party együttes, ahol mint szólóénekes tevékenykedett egészen mostanáig.

A lemezének kiadását Magyarország egyik legnagyobb kiadója, a BMG Hungary vállalta fel.
A lemezen szereplő dalok közül először az "Ugye, szeretsz még" című sláger készült el. Az újrahangszerelt dal olyannyira megtetszett nekünk, hogy ekkor döntöttük el, hogy ebből lemez lesz és további dalokhoz adott ihletet.

Postás Józsi az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb előadójává avanzsált az elmúlt évben, ami köszönhető a Postás Józsi 2xcsenget című második albumának is.

A második album stílusa változatlan, de a dalok modernebb, slágeresebb hangszerelést kaptak.

A 2007-ben megjelenő harmadik albumának címe: Postakocsin jövök hozzád.

Továbbra is rendszeresen láthatjuk a Story és ATV műsoraiban, sőt az MTV-ban is a legendás slágergyáros, Szenes Iván műsorában is.


Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Megasztár 6.

2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek

Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva