Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Ezoterikus programok

ezoterikus program jósda asztrológia grafológiaKártyavetés – jóslás – sorselemzés - rúnakő jóslás: többféle tarot, szerelmi kártyák, cigánykártya, rúnakártya, rúnakövek segítségével jövendőmondás. (a szolgáltatások külön-külön rendelhetők!)

Arcelemzés: jóslás és jellemrajz arcvonásokból (önmagában nem ajánljuk – érdemes rajzteszttel, tarot-val, névelemzéssel kérni)

Tenyérelemzés: elemzés és jóslás az emberi kéz vonalaiból. Azért is népszerű, mert a vendég is látja a tenyerét. A tenyérjóslás ősi mesterség, igazi fejlődése azonban a hellenizmus korában i.e. 3. évszázad környékén indult meg. Ez a tudomány természetesen összefügg az asztrológiával és a szignatúra tannal (a bolygók lenyomatait, hatásait elemző tudomány).

Nyugati asztrológia – képzett asztrológus segítségével térképezzük fel a lehetőségeket. Pontos jellemrajz és útmutató rövid távra.

Kínai asztrológia – Bíborcsillag, Tér és idő, Négyoszlopos, 9 Csillag Ki asztrológia: Magyarországon a Bíborcsillag asztrológia teljesen egyedülálló módon csak (esetleg közvetetten) tőlünk rendelhető. Mind a 4 módszer egyedi jellemrajzot, és viszonylag pontos jövőképet ad. Szakemberünk a Berkeley Egyetemen végzett asztrológiai kurzust.

Kínai kalligráfia: A kínai kalligráfia a kínai írás (illetve Japánban és Koreában a kínai írásjegyek) hagyományos módon, ecsettel és tussal, papírra történő leírása. Ezen túlmenően egy intuitív művészet is, a szabályokon túlmenő alkotás is. Szakemberünk a Szegedi Tudományegyetemen végzett.
Ajánlat: nevek, bölcsességek, szerelmi idézetek papírra vetése (sima A4-es, vagy kínai – merített papír)

Feng Shui tanácsadás – Külföldön, egyetemi kurzuson végzett szakember gyors megoldásokat kínál rendezvényeken. A Feng Shui arra törekszik, hogy összhangba legyünk környezetünkkel és a Föld erővonalaival. A térrendezés ősi, kínai művészete szerencsésebbé teszi életünket, szorosabbra fűzi a családi kötelékeket, és előmozdítja a karrierünket. A Feng Shuit évezredek óta használják Délkelet-Ázsiában eredményesen.

Grafológia és gyermekrajz elemzés – képzett és tapasztalt szakember ad gyors jellemrajzot a helyszínen készített írásmintából és gyermekrajzokból. Kézírásunk hűen tükrözi a lelkünkben, pszichénkben lejátszódott folyamatokat. Az írás elemzésével kapott eredményeket ma már nem csak a személyiség jellemzésére használják, hanem fontos szerepet játszik a vezető-kiválasztásban, a pályaorientációban, vagy akár a párkapcsolati problémák orvoslásában is.
Sokan nem hinnék, hogy a rajzelemzésnél is hasonló jegyeket veszünk figyelembe, mint az íráselemzésnél. A térkitöltésből, méretekből, arányokból, nyomatékból, színekből, valamint rajzainak szimbolikus jelentéséből következtetésekre juthatunk gyermekeink énképére, érzelmi állapotára, szüleihez, családtagjaihoz való viszonyulására, de megtudhatjuk a szellemi irányultságukat is. A gyermekek rajzainak elemzése komoly kihívás, hiszen személyisége változásával rajzai, formái, témái, vagyis "globál-grafikuma" is állandóan változik.

Taracközi Rajzteszt – gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt! Dr. Taraczközi István orvos-természetgyógyász fejlesztette ki ezt a hat motívumos rajztesztet, melyet tizennégy éve alkalmaznak. Alapvetően a testi és lelki problémák diagnosztizálására alkalmas, tehát a gyógyítás szolgálatában áll. Az elemzés során a rajzoló a lap bal felső sarkába egymás alá felírja a hat motívum nevét, majd lerajzolja azokat. Az analitikus a kép egészéből kiindulva figyeli meg az egyes elemek elhelyezkedését, egymáshoz való viszonyát és méretét, majd egyenként is elemzi őket. Mert minden apróságnak jelentősége van, csakúgy, mint a grafológiában.

Origami - Japán nyelven az 'Origami' egyszerűen papírhajtogatást jelent. A hagyományos origami négyzetes papírból készül, és ebből hajtogatják a mintákat. A modern origami mintákat háromszög, ötszög, téglalap, vagy egyéb formájú papírokból is készítik, esetleg ollóval bevágják, vagy a részeket összeragasztják. A legújabb ötletekben igazi térbeli alakzatokat hoznak létre, általában sok hajtogatott részegység összeillesztésével.

Kávézacc jóslás: tapasztalataink azt mutatják, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a jóslás ezen formája iránt, különösen azért, mert ritkán találkozhatnak vele az emberek. A zaccos kávét törökös módon főzzük, majd kínáljuk. A megmaradt zaccból jóslunk. (olyan rendezvényen, ahol férfiak vannak nagyobb többségben tökéletes választás!)

Rúna- és kristály jóslás: jövendőmondás rúnakövek és kristályok segítségével.

Kristálykerék jóslás: jövendőmondás kristályok segítségével. 50 cm átmérőjű táblán a vendég maga dobja (tulajdonképpen dobókockaszerűen) el a kristályokat, s a kristályok elhelyezkedéséből tudunk konkrét kérdésekre válaszolni. Ezt a módszert magunk fejlesztettük ki.

Számmisztika: gyors elemzések és jellemrajzok készíthetőek a név és születési dátum megadásával.

Kelta- Indián és Védikus asztrológia: ezeket az asztrológiai rendszereket inkább gyerekprogramokra szoktuk javasolni, az első kettőt mindenképpen. A védikus asztrológiában van előrejelzés, így ezt felnőtteknek is tudjuk javasolni. Ugyanakkor:
A védikus asztrológia nagyon fontos tudomány. Indiában az emberek többsége komoly asztrológiai számításokat végez, mielőtt bármiféle nagyobb jelentőségű tevékenységbe kezdene. A Brighu Szamhitának nevezett írás rendkívül bonyolult összefüggéseken keresztül fedi fel az egyes személyek múltját, jelenét és jövőjét. Ma már csak néhány asztrológus él, aki el tudja olvasni, s megfelelően tudja értelmezni Brighu e művét.

Álomfejtés: bár benne van a szolgáltatási körben, de nem szoktuk rendezvényre ajánlani. Az álmok mindig az aktuális, minket körülvevő dolgokra utalnak, a legtöbb ember pedig régebbi álmaira kíváncsi, melyek aktualitása már nincs meg. Természetesen igény esetén van hozzá szakemberünk. Érdemes alvás-teszttel kombinálni.

Ji King: Profi Ji King szakember válaszol aktuális problémákra pálcikák vagy kínai pénzérmék segítségével.

Viaszöntés: az olvadt viaszt vízbe öntve próbáljuk megfejteni a kérdező jövőjét.

Ólomöntés: az olvadt ólmot vízbe öntve próbáljuk megfejteni a kérdező jövőjét.

Drágakő-ajánló: 40 féle különböző drága és féldrágakő bemutatása. Eredet, felhasználás, érték, gyógyhatások alapján. (érdemes a kristály-jósdával kombinálni)

Aurafotózás és/vagy Csakra-teszt: Az aurafotó minden esetben egyedi, mint az ujjlenyomat. Információkat közöl testünk, lelkünk és szellemünk működéséről, de személyiségünkről is, valamint csakráink töltöttségi állapotáról. Kiderülhet, milyen rejtett okok vezettek betegségeinkhez, megoldhatatlannak tűnő problémáinkhoz, majd figyelemmel kísérhetjük gyógyulásunk folyamatát.

Kiscsoportos meditáció: Buddhista tanító segítségével elmélyülés a meditációban, energiaátadás, blokkok és félelmek feloldása (idő függvényében). Beszélgetés.

Dietetikus szakember:
Táplálkozási tanácsadás

  • Általános tanácsadás egészséges kliensek számára
  • Ételallergiák esetén, fogyókúra esetén általános és (amennyit az idő enged) egyénre szabott tanácsadás
  • táplálkozási hibák korrigálása (szóbeli elmondás alapján)
  • étrend elemzés, értékelés (a kliens 24 órás visszaemlékezése alapján)
  • BMI (testtömeg-index) számítás, az eredmény kiértékelése
  • Testzsír-százalék mérés, az eredmény kiértékelése
  • Általános táplálkozási ajánlásokról írásos anyag


Számjósdák
   
1.    arab számjósda
2.    kínai számjósda

Alaptábla ugyanaz. Felülre 1-1 műanyag lap kerül a számokkal, így ezek bármikor cserélhetőek. Előnye: nem kell 2-3 tábla, elég egy. (de természetesen több táblával is rendelkezésre állunk, ha szükséges)

Arab szisztéma: görög numerológiai alapok.
Kezdeti lépések: rövid névelemzés, melyhez a táblát, mint bemutató eszközt használjuk. Alkoholos filccel lehet rá írni, tehát használat után letöröljük.
Jóslás: választható számos vagy színes variációjú dobókocka, melyet a vendég használ. Felteszi kérdését, eldobja a kockákat, s kezdődhet a jóslás.
Extra: útravaló jó tanács. Kis összetekercselt papírt kap távozáskor az általa választott számmal. Rövid értelmezés, miért választhatta ezt a számot, miben segíthet neki, hogyan, hol használja. Ezt előre készítem el. 1-9-ig minden számból lesz legalább 10-10 db, - a mennyiség függ az időintervallumtól. Ez feláras szolgáltatás.

Kínai szisztéma: kínai filozófia alapok: Ji King, Feng Shui és kínai számmisztikai alapok. Ez utóbbi miatt eltérő a számok elhelyezése is.
Kezdeti lépések: születési idő alapján rövid személyiség elemzés – KUA szám segítségével, folyó év előnyei, hátrányai. Alkoholos filccel lehet a táblára írni (prezentáció céljából), tehát használat után letöröljük.
Jóslás: 1-9-ig számozott korongok közül a vendég választ 3 darabot, felteszi kérdését, ő maga helyezi el a táblára tetszőleges helyre és sorrendbe a korongokat, s kezdődhet a jóslás.
Extra: útravaló jó tanács. Kis összetekercselt papírt kap távozáskor, melyet a KUA száma alapján adok át. Rövid értelmezés, személyiségelemzés, segítő színek, formák, miben segíthet neki ez a szám, hogyan, hol használja. Ezt előre készítem el. 1-9-ig minden számból lesz legalább 10-10 db, - a mennyiség függ az időintervallumtól. Ez feláras szolgáltatás.

Angyalos jósda:

Négyszögletes tábla, kérdésekre osztva, megjelölve különböző életterületeket: szerelem, munka-karrier, gazdagság, hírnév, barátok, egészség, utazás, tanulás.
Felteszi a kérdését a vendég egy adott területtel összefüggésben, melyet előre megjelöl. Vagy dobókockával dob, vagy pedig véletlenszerűen mond egy számot 1-6 között. A pakli angyalkártyából kihúzzuk neki felülről a dobott számmal megegyező helyen lévő kártyát, s közösen elemezzük. (eddig alapár)
Extra: útravaló jó tanács. Kis összetekercselt papírt kap távozáskor, melyet zsákbamacskaszerűen húz ki. Angyalos útmutató, teljes leírással, kommunikációs tippek, stb. (még összeállítás alatt). Ezt előre készítjük el. A mennyiség függ az időintervallumtól. Ez feláras szolgáltatás.

Vendégváró szerencsecsomagok:

variációk: apró díszcsomagok, benne szerencsesüti, teljesen eltérő, és egyedi jóslatok a jövő évre. Semmiképpen sem általános, hétköznapi mondások, szólások, hanem pl.:
a.    angyalüzenetek
b.    tarot üzenetek
c.    saját magam által írt beletrafáló üzenetek
d.    találd meg a párját – üzenetek.
A d-t kiemelném! Miért? Arra gondoltam, hogy egy hosszabb üzenetet írunk. Mondjuk 2 hosszabb mondat, ami egyértelműen összefügg. De a 2 mondatot külön-külön dobozba tesszük. És a 2 embernek meg kell találnia az egymáshoz illő mondatokat. Ez egyfajta jópofa csapatépítés is lehet. Akár verseny formában is, a leggyorsabb kap valamit. És biztos, hogy egész vidám hangulatot lehet teremteni. Ha nagy létszámú a csapat, akkor lehetnek kék, piros, zöld csomagok, s a színek segíthetnek abban, hogy csak az azonos színűek keresgéljék egymást. És az ezoterikus üzenetek sem kötelező erejűek, bár mivel nincsenek véletlenek, ez is egyfajta "egymásra találás" lehet. Tehát olyan jósló jellegű (természetesen pozitív tartalmú) üzenetek, melyek a két ember jövőbeni kapcsolatával függenek össze.

Természetesen a szerencsesütiben való elrejtés nem kötelező erejű, lehet pl. összetekercselt, masnival átkötött pauszpapír is.

És még több új program!

  • Ajurvéda teszt – egyéni táplálkozási útmutatások
Eszköz:    számítógép
  • Őrangyal és kommunikációs napok meghatározás a 72-es rendszerben
Eszköz:    számítógép
  • Névelemzés az „Angyal ABC” alapján
Eszköz:    számítógép
  • Névelemzés a „Boldogság ABC” alapján
Eszköz:    számítógép

 

  • Javasolt egészségügyi beavatkozások meghatározása a Hold állása alapján
Eszköz:    számítógép


Delphoi Jósda - jelenleg 5 szolgáltatással - tetszőlegesen bővíthető formában.

  • Odüsszeusz kőjósdája
  • Afrodité szerelmi jósdája
  • Olümposzi számjósda
  • Ókori görög jelképjósda
  • Görög Istennők kártyajósda

Video:


Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Megasztár 6.

2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek

Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva