

Szakcsi Gipsy Jazz
Szakcsi Lakatos Béla - zongora
Orbán György- bőgő
Jellinek Emil (Emilio) – dob
Rostás Móni - ének
Rostás Csaba - ének, szájbőgő, tánc
Szakcsi Új Magyar Gypsy Jazz című programja egyedülálló, ha úgy tetszik, stílusteremtő. Néhány amerikai zenész tagadja, hogy létezik európai jazz is. Csak a néhai nagy belga cigány származású gitáros Django Reinhardt számított kivételnek. Amikor őt hallották, elismerték, hogy jazzt játszik, ha nem is pont olyat, mint az övék. Django nemigen játszott pluszt, zenéjének olyan textúrája és érzelmi világa volt, mint a jazznek. Ez az új cigány jazz óhatatlanul modernebb, mint Djangóé, egy másik cigány hagyományból ered.
2004-ben alapította Új Magyar Gypsy Jazz nevű formációját, s jelentette meg Na Dara! (Ne félj) című albumát, amelyről így nyilatkozik: "Mindenfajta zenével foglalkozom, ezért érzem magam a huszonegyedik század zenészének. Most lett az év lemeze az Új magyar cigány jazz. Ez életem egyik korszakalkotó munkája. Mert mostanra találtam meg a saját hangomat. Érzésben el tudtam szakadni az amerikai dzsessztől. A feketék mindig azt mondják, hogy mi őket utánozzuk. Például úgy vélik, hogy Elvis kifehérítette a bluest. Ezzel azért vitába szállnék... Mindenesetre az albumban megpróbáltam egyesíteni a már fölsorolt zenei műfajokat - és ugyanakkor valami újat is létrehozni.”
Szakcsi Lakatos Béla a magyar dzsessz egyik legnagyobb formátumú képviselője.
A hatvanas években a gitáros Kovács Andor zenekarában kezdte pályafutását, és az igazi siker 1970-ben jött el, mikor Pege Aladár kvartettjével hatalmas sikert aratott Montreux-ben. Ez indította el nemzetközi karrierjét, melynek csúcsát a Special EFX-szel készített lemezek, illetve a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a legendás GRP kiadónál megjelent négy szólóalbum jelenti. Zenésztársainak névsora lenyűgöző: Victor Bailey, Terri Lyne Carrington, Art Farmer, Omar Hakim, George Jinda, Carmen Jones, Dave Weckl, Frank Zappa, Jack de Johnette, John Patitucci.
Mindazok számára, akik figyelemmel kísérik a Liszt-díjas Szakcsi Lakatos Béla munkásságát, kitűnhet, hogy - példaképe, Leonard Bernstein útmutatása szerint - egyaránt otthonosan mozog valamennyi zenei műfajban. Az operaénekes Horváth Ádámmal és a népdalénekes Écsi Gyöngyivel magyar népdalfeldolgozásokat, Vukán György zongoraművésszel négykezeseket jelentetett meg, s miközben sorra napvilágot láttak további jazz felvételei, az utóbbi tíz évben egyre mélyebbre merült Kurtág György kompozícióiban; jelenleg pedig Ligeti György, Eötvös Péter és Pierre Boulez szerzeményeinek behatóbb megismerése foglalkoztatja. Az eddig elkülönülő zenei műfajokból közös nyelvet teremteni - alighanem ebben rejlik Szakcsi elhivatottsága.

Videó:
2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek
Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!
2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek
A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.
2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek
A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.






