Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Koltai Róbert

1943 december 16-án születtem, a háború egyik legnehezebb évében, Budapesten.
A gyerekkorom? Költözés Sztálinvárosba, majd vissza Pestre, és foci minden mennyiségben Olvasni is azért tanultam meg már négy évesen, hogy kedvemre böngészhessem a Népsportot… A futball iránti szerelmet édesapámnak köszönhetem, mint ahogy azt is, hogy hamar beláttam: a lelkesedés nem elég, nem vagyok igazi tehetség.
Koltai RóbertBezzeg a színjátszás! Már egészen fiatalon komoly sikereket értem el: 12 évesen "Sztálinváros legjobb ifjú szavalója" lettem! A mű, amellyel kiérdemeltem ezt a megtisztelő címet, végigkísérte egész későbbi életemet, számtalan önfeledt percet szerezve még ma is a közönségnek: ez Tyihanov Pohárköszöntője.
A kezdeti sikereken felbuzdulva, friss érettségivel a zsebemben rögtön neki is rugaszkodtam a Színművészeti Főiskola felvételijének. Már az első rostán kivágtak. Ez nagyjából el is vette a kedvem az egésztől: kereskedelemtechnikát tanultam két évig. Rá kellett jönnöm, hogy akkor inkább a színészet… bár továbbra sem voltam egy hősszerelmes alkat, másodjára mégis felvettek. Az első színházi siker egy vizsgaelőadás, a Gondnok; akkor elkapott valami, ami azóta is sodor tovább újabb szerepek, rendezések, később a film felé.
Vannak néhányan, akik különösen fontosak a számomra: az egyik legfontosabb te vagy, a néző. Ha te nem vagy, az én létjogosultságom is megszűnik. Szeretnék minél többet adni neked, de ehhez szükségem van arra, hogy megbízz bennem.
A játék az életem, nem tiltakozom, ha ezt a szememre veted. De ne feledd: én nem csak veled, érted is játszom.
Önálló estje: „Koltai Kabaré”

Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Megasztár 6.

2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek

Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva