Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Fábry Sándor

Fábry Sándor újságíró, humorista, dizájner

Fábry Sándor1953. november 20-án született Budapesten. 1972-76 között a Pécsi Tanárképző Főiskola hallgatója volt, majd 1976-78 között az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem magyar-német szakán folytatta tanulmányait. Ezzel párhuzamosan, ugyancsak 1976-78 között elvégezte a Mafilm Filmíró Iskolát. 1978 és 1992 között, tizennégy éven át a Mafilm dramaturg-gyakornoka, majd dramaturgja, 1992-től szabadfoglalkozású.
Számos nagysikerű film forgatókönyve fűződik a nevéhez (Könnyű testi sértés, Ördög vigye, Megint tanú, Magyar Pizza, Sose halunk meg). 1989-ben indította el a Hócipőben nagysikerű Dizájn Center rovatát, mely azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Számos újságban publikál: Playboy, Elite Magazin, Filmvilág, Népszabadság. A kitűnő verbális és kommunikatív képességekkel, valamint egyedi humorral megáldott Fábryra a kabaré is felfigyel.

Számos kabaréműsor konferansziéja, önálló betétek szerzője. 1998-ban a Magyar Rádió 4. Humorfesztiváljának szóvivője. 1994-95 között a Merlin Színházban. „A pincér közbeszól” címmel improvizatív önálló esttel lép fel. 1998 szeptemberétől az MTV1-en, később az RTL Klubon kéthetente jelentkező műsora van Esti Showder Fábry Sándorral címen. Fő műve: Elfújta a tigris (Wahorn Andrással 1994.).

Díjai: Karinthy Gyűrű (1996.), Bon-bon díj (1997.), a Veszprémi Állatkert Tiszteletbeli Állatgondozója (1998.).
Legutóbb a 2007-ben bemutatott Hasutasok c. Szőke András filmjében szerepelt!

 

 

 

Fábry Sándor interjúnk:

 

 


Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

X-Faktor második széria

2012-01-06 // Címkék: Üzleti hírek

Megérkeztek az X-Faktor 2 fiatal tehetséges előadói! Rendelje meg elsőként a feltörekvő énekeseket.

Glasso és Szabó Ádám

2011-09-07 // Címkék: Üzleti hírek

Örömmel jelentjük, hogy a Glasso – Éneklő Poharak és Szabó Ádám harmonikás közös produkciója fergetegesen sikerült!

Itt az ULTRAPOP Együttes!

2011-08-03 // Címkék: Üzleti hírek

Az Ultrapop együttes 2010 nyarán alakult! Tagjai Szandi (21), Betty (17), Szilvi (20), Vicky (15).

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva