

Portéka Színpad
A Portéka Színpad gyermekműsorok készítésével, előadásával foglakozik. Az elmúlt 17 év alatt nemcsak eredeti szakmájuk (színészek) gyakorlásával, hanem egyre nagyobb invencióval, odaadással, szakmai tudással való megvalósítással, sőt a pedagógia személyiségformáló erejének sokoldalú alkalmazásával nemcsak önfeledt, hanem hasznos időtöltést nyújtottak gyermekek több tízezres táborának.
Utolsó ún. „kőszínházi” szerződésük a híres-hírhedt-legendás Jancsó-Hernádi-Gyurkó hármas vezetésével a Kecskeméti Katona József Színházhoz kötött. Szijártó Márta ezek után az Egyetemi Színpadon dolgozott, Dinnyés István pedig a Hold Színháza alternatív társulattal készített több előadást.
Az ezek után kiformálódó Portéka Színpad alapkoncepciója, hogy a 3-12 évesig célzott korosztály egyetlen tagja se unatkozzon az előadások egyetlen percében sem. Ezért van az, hogy az „élőszínházi” részeket megszakítja egy-egy bábjáték.
A sok-sok zenével, játékkal fűszerezett előadások egyik legfontosabb jellemzője, hogy a közönséget egy-egy dal, vers, dramatikus játék, vagy éppen a problémamegoldásban való részvétel erejéig bevonják a játékba; stílusukat úgy is jellemezhetnék, hogy interaktív kisszínház.
Az elmúlt évek alatt művelődési házak, vállalatok, cégek, rendezvényszervezők (Fővárosi Állatkert, Vasúttörténeti Múzeum, Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat stb.) által szervezett előadások mellett legfőbb játékterük a gyermekintézmények. Nagy örömükre szolgál, hogy utcán, közösségi helyeken megfordulván gyermekek sokasága köszön rájuk, súg össze a hátuk mögött. Munkájuk, játékuk nem múlik el nyomtalanul a gyermekszívekben.
Műsoraikat úgy szerkesztették meg, hogy akár családias környezetben, akár nagy színpadon is megállják a helyüket. Díszletes, jelmezes, zenés játékaik nagy része élő színházi előadás, minden műsoruk tartalmaz bábjátékot ill. bábjátékokat is. Előadásaik igényes szerkesztése miatt a gyerekeknek nincs idejük unatkozni. Műsoraik fontos eleme, hogy megmozgatják a gyermekközönséget úgy is, hogy egy-egy gyereket kihívnak játszani, úgy is, hogy az egész társaság aktív szereplője, részese az előadásnak
Előadások
Képek az előadásokból:



2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek
Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!
2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek
A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.
2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek
A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.






