Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Fábián Éva

Fábián Éva

Fábián ÉvaFábián Éva nagylemeze újra gyermekszívek ezreit dobogtatja majd meg. Mind színvonalával, mind igényességével iránymutató lehet a gyermekpop műfajában, ahol 6-12 éves gyermekek mellett az egész család örömét lelheti benne. A gyerekek szeretik és értékelik a jó zenét, szöveget. A szülők pedig különösen hálásak, ha gyerekeik nem csak a TV és a komputer előtt ülnek, hanem megmozgatják fantáziavilágukat, és pozitív irányban formálják az ízlésüket. Ezen az albumban Éva eddig megjelent lemezei legjobb dalait új korszerű hangszerelésben énekelte újra. Hűséges szerzőtársaihoz is, hiszen Schumeth Istvánnal, Szabó Gyulával és Windisch Lászlóval már több, mint 10 éve vannak együtt színpadon is és már az ötödik gyerekeknek szóló albumot készítették el együtt. Ez eddig legprofibb munkájuk és ez egyben jubileumi lemez is. A szülők jól döntenek, ha elviszik gyerekeiket FÁBIÁN ÉVA "NAGY SLÁGEREK KICSIKNEK" c. elöadására. Éva 8 évig volt a Neoton Familia tagja, összességében 4 évet töltött külföldön különbözõ fellépések alkalmából pl.: USA-ban, az Arab Emirátusokban, Jordániában és még sorolhatnánk, de igazi egyénisége a gyerekek körében tudott kibontakozni. Köztudott Éváról, hogy évente számos jótékonysági koncertet is ad szerte az országban. Jubileumi albuma egy válogatás Éva legjobb dalaiból, annyi sláger van rajta, hogy nehéz a választás. Izelítőnek néhány : Csokibőrû Afrika, Kincses Sziget, Vidámpark, Kíváncsi Fáncsi, Robinson, By-by Balaton mind-mind igazi gyermek-csemege, de felnött fülbe is való.Az előadásokon a gyerekek a műsor aktív résztvevői, játékos feladatokkal szerepelnek a színpadon.

 

 

Videó:

 


Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Megasztár 6.

2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek

Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva