Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Eszményi Viktória és Heilig Gábor

Eszményi Viktória és Heilig Gábor

Eszményi iskola évei alatt részt vett az irodalmi színpad műsorában, verset mondott, énekelt és gitározott, az 1972-es Ki-Mit-Tud-on már country dalokat énekelt. Ekkor figyelt fel rá Bergendy István, aki felkérte, hogy vegyen részt a Bergendy turnéján. 1973-74 között a Bergendy együttessel lépett fel. Legnagyobb slágere az Egy rozoga ház volt. 1981-ben Vidéki lány c. dalával első lett a táncdalfesztiválon. 1980-ban az Evita, Tagja volt a Rockszínház első, 1981-es társulatának, több darabban is játszott itt (Evita, Sztárcsinálók). 1983-ban házasodott össze Heilig Gáborral (ex-Gemini), akivel közösen készíti lemezeit. Drosztmér István basszusgitáros halála után férjével együtt a 100 Folk Celsius tagja lett, majd 1990-től kiváltak, és férjével jelentettek meg, főként gyermekzenéket tartalmazó albumokat. 1994-ben a Mikroszkóp Színpadon bemutatott Fogkrémek és Katonák című gyermekmusical egyik főszereplője volt. 1996-ban több előadása volt a Fővárosi Nagycirkuszban, Eszményi Cirkusz címmel. A Szia Öcsi című televíziós műsorért Heilig Gáborral közösen Nívó-díjat kaptak.

Eszményi Viktória és Heilig Gábor


Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Megasztár 6.

2012-05-21 // Címkék: Üzleti hírek

Immáron Irodánktól is előrendelhetőek a Megasztár 6. fellépői!

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva