

The BlackBirds
2004. május 13-án, pénteken Magyarországon, Budapesten, egy kicsi - a Cavern Clubra emlékeztető - pubban fellépett négy srác: ekkor adott először koncertet a The BlackBirds. (Igen, így bootle betűtípussal, két nagy B-vel és egybeírva. A név a Beatles együttes Blackbird című dalára utal, magyarul "feketerigók"-at jelent.)
Azóta sok minden történt: ahogy mondani szokás, egyik felkérés hozta a másikat. Sokasodtak a koncertek városi klubokban, vidéki fesztiválokon, céges rendezvényeken; a zenekar sokfelé megfordult országszerte, és ezzel párhuzamosan mindinkább elismert médiumokban jutott szóhoz. A külföldi felkérések sem várattak tovább magukra: a fiúk eljutottak Mallorca szigetére, majd a környező országokba - Ausztriába, Szlovákiába, Romániába -, turnéztak Dániában, Norvégiában (itt stílusosan stúdióban rögzítették a Nowegian Wood c. Lennon/McCartney szerzeményt). Ezek után nem váratott magára tovább Anglia sem, ahol első magyarországi zenekarként nagy sikerrel szerepeltek a 2007-es Beatle Week-en, Liverpoolban, ahol három nap alatt hét koncertet adtak, és ahová magyar rajongóik is elkísérték őket.
A zenekar elképzelése - a 2004-es alakuláskor és azóta is -, hogy felidézze a legendás Beatles koncertek hangulatát. Az eredeti hangszerek (Rickenbacker és Epiphone gitárok, Höfner basszusgitár) és a régi, csöves Fender erősítők nyújtják a hiteles megszólaláshoz szükséges alapot. Ez önmagában azonban kevés lenne: a megfelelő zenei felkészültség, a Beatles munkásságához való tiszteletteljes és alázatos viszonyulás, a Beatles és általában a zene szeretete az, ami eredetivé tehet egy ilyen produkciót. Az elegáns megjelenés, a korhű színpadi ruházat nem mímelés és utánzás: a fiúk ezzel is megtisztelik a Beatles emlékét, a BlackBirds közönségét, és persze magát az előadást is.
Video:
2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek
A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.
2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek
A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.
2012-03-07 // Címkék: Üzleti hírek
Több mint egy éves előkészítő munka és országos válogatások után megalakult Kozso legújabb lánycsapata, a JUKEBOX BABIEZ.






