

Rákász Gergely koncertorgonista
Rákász Gergely 15 évesen adta első orgonahangversenyét, majd az iskolaévek alatt folytatta a koncertezést szerte Magyarországon. Később virtuóz sikerrel játszott Ausztriában, Németországban, Franciaországban, valamint az Egyesült Államokban. Eközben, elvégezte az ELTE művész tanári szakát, 2000-ben diplomázott. 2000 óta, folyamatosan hangversenyezik Európában és az USA-ban.
Interaktív, zenetörténeti kommentárokkal átszőtt programjai, mint a Barokk Light, Romantika Light és „Látványkoncert” hangversenyek, üdítő visszhangra találtak, mind a sajtóban, mind a közönség körében. Eközben „Iskola Programot” indított, amelynek keretein belül zenés előadásokat tart minden tanuló korosztálynak. 1998-2002-ig a Magyar Rádió Intermezzo című műsorát szerkesztette és vezette, amely zenei válogatás azzal a céllal készült, hogy széles körben megismertesse és megkedveltesse a klasszikusokat. Rákász Gergely fiatal kora ellenére a világ számos híres katedrálisa mellett nem kisebb helyeken hangversenyezett, mint Magyarországon a csodálatos Gödöllői Királyi Kastély, vagy a Bécsben Schönbrunn-i kastély, valamint szabadtéri fesztiválokon, ahol játéka kísérte a tűzijátékokat, ékes példáját adva, hogy lehet része a klasszikus művész és művészet a 21. századnak
Eredményes munkájára felfigyelve a híres Templomos Lovagrend sorai közé hívta, és lovaggá ütötte. Több hosszabb tartózkodás után 2005-ben tért haza végleg az Egyesült Államokból, és most főként Magyarországon és Európában dolgozik.
2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek
A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.
2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek
A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.
2012-03-07 // Címkék: Üzleti hírek
Több mint egy éves előkészítő munka és országos válogatások után megalakult Kozso legújabb lánycsapata, a JUKEBOX BABIEZ.






