

Póka Angéla és Chieffoundation
Angéla – mint azt az első pillanattól kezdve hangoztatta – egy zenekarért ment a Megasztárba. Kívánsága teljesült, hiszen Rigó Tamás gitáros – a Chieffoundation Chief-je – is a műsorban figyelt fel rá. A negyedik döntő után úgy határozott, megkeresi Angélát; tudta, hogy együtt kell zenéljenek. Az első találkozóra már a „megasztár házban” sor került, énekes és zenész pillanatok alatt megtalálták a közös hangot, a zenéléssel töltött órák igen termékenyek voltak; nagyon rövid idő alatt 14 saját dal alapját fektették le, amiből néhány hónappal később 8 már szerkezetileg is összeállt. Rigó Tamás a Megasztárban is színpadra lépett Angélával, a 9. döntőben, a Como la flor című Selena-dalt ő kísérte gitáron.
A tehetségkutató versenyt követően Angéla arra kérte Mr. Rigót, hogy keresse meg azokat a zenészeket, akik jól tudják interpretálni közös zenei világukat. 2007 elejére összeállt a zenekar, így Angéla és Rigó Tamás mellett a Chieffoundationhöz csatlakozott Bajkai Ferenc- dob, Gyöngyösi Gábor – billentyű és Vajdovich Árpád – basszusgitár, nagybőgő. Az együttes alter-soul, neo-soul stílusú saját számokat valamint ebbe a zenei világba illeszkedő feldolgozásokat játszik. A Chieffoundation maximum 60 perces koncertet ad.
2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek
A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.
2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek
A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.
2012-03-07 // Címkék: Üzleti hírek
Több mint egy éves előkészítő munka és országos válogatások után megalakult Kozso legújabb lánycsapata, a JUKEBOX BABIEZ.






