

Omen
Az Omen 1990-ben alakult az akkori legnépszerűbb magyar heavy metal zenekarból, a Pokolgépből kivált Nagyfi László és Kalapács József kezdeményezésére.
A dobos Nagyfi Laci öccse, Zoli lett, aki az Ossianból érkezett. A basszusgitáros posztot pedig Ács András töltötte be, aki régi cimborája volt a Nagyfi tesóknak. Ő a Varga Miklós Band tagja volt, ami éppen akkoriban oszlott fel.
Már csak a másik gitáros személye volt kérdéses. Daczi Zsoltra esett a zenekar választása, aki éppen egy éve volt a Bikini gitárosa. Az első fotók ebben a felállásban készültek, de végül Zsolt nem tudta vállalni akkor a Bikiniből való kiválást. Így végül Szekeres Tamás lett a gitáros, aki már korábban játszott együtt Áccsal a VM Band-ben, Nagyfi Zolival pedig a Szekeres Projectben dolgoztak együtt.
Az Omen rögtön lemezszerződést kapott az akkor még monopolhelyzetben lévő Hungarotontól, s a Feketében c. album elindította a zenekart a siker útján. Az akkor még bakeliten megjelenő lemezből 26000 példány fogyott el. A zenekar országos turnéra ment, előzenekar az akkor alakult Akela volt.
2003-ig az Omen felfüggesztette a működést, majd egy új felálással és Pintér Zoltán énekessel elkészítette a Tiszta szívvel albumot. Az alapító Nagyfi testvérek mellé Daczi Zsolt jött a Bikiniből, és az ex-Ossianos Vörös Gábor lett a basszer. Az énekesről sajnos az első pár bulin kiderült, hogy nem erre született, így a banda megvált tőle, s helyére az ex-Tiranás Gubás Tibor jött. Zsolt hosszú és súlyos betegsége miatt egy kis kényszerpihenő után végre elkészült a legfrissebb album, a Hetedik nap, amely 2006-ban látott napvilágot. A fogadtatás igen pozitív lett a szaksajtó és a közönség részéről is, így egy ígéretes jövő előtt áll a csapat. Új lendületet kapva a banda felveszi újból a Tiszta szívvel albumot Tiborral, s limitált példányszámban megjelenik újból a CD.
Tagok: Gubás Tibor, Daczi Zsolt, Nagyfi László, Nagyfi Zoltán, Vörös Gábor
2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek
A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.
2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek
A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.
2012-03-07 // Címkék: Üzleti hírek
Több mint egy éves előkészítő munka és országos válogatások után megalakult Kozso legújabb lánycsapata, a JUKEBOX BABIEZ.






