NYÁRI KÁROLY énekes zongoraművész
Nyári Károly a Konzervatórium jazz-zongoraszakán Gonda János növendékeként végzett. A virtuóz zongorajátékáról és jellegzetes énekhangjáról híres előadóművész szóló karrierjét Hollandiában kezdte, ahol több éves tartózkodása alatt kimagasló sikereket ért el.
Fellépései során alkalma nyílt több világsztárral találkozni és együtt játszani, mint pl.: Elton John, Pavarotti, Sting, Robbie Williams, vagy Frank Sinatra, aki saját mikrofonját ajándékozta a művésznek egy közös fellépést követően.
A hazai közönség az előadót a nemzetközi sikerek után önálló CD-inek megjelenése, valamint a rádió és a televízió élő show-műsorainak (Szuperbuli, Dáridó, Fábry Show) köszönhetően ismerte meg. Károly művészi kreatív játékmódját, műfai határokat át lépve, a klasszikus, jazz, pop és latin zenei stílusok jellemzik.
Sikeres szóló karrierje mellett, megalapította a „Summer Jazz Trió” nevű zenekarát. A trió számos hazai és európai fesztiválon szerepelt kiemelkedő eredménnyel és ért el rangos helyezést.
A rendszeres zártkörű rendezvényeken, koncerteken, fellépéseken kívül szükségét érzi, hogy szóló műsorát nagyszínpadon, nagyzenekari kísérettel is előadja. Az évek során több tematikus műsora készült, melyeket teltházas koncertek fémjeleznek.
Nyári Károly koncertjei, fellépései sokoldalúságát, kivételes tehetségét és karizmatikus egyéniségét tükrözik, különösen exkluzív produkciók az igényes zenét kedvelők körében.
Nyári Károly zongoraművész és énekes tematikus műsorai:
Sinatra ShowNYÁRI KÁROLY „MY WAY” SINATRA KONCERT
A nagy sikerű koncert középpontjában, mint eddig is a zongora és az ének kapja a főszerepet.
A legenda Frank Sinatra újra éled .Az esten több felejthetetlen dal csendül fel, pl.: MyWay, NewYork, NewYork, I’ve Got You Under My Skin, igényes hangszerelésben, egyedülálló hangszeres szólókkal, igazi zenei élményt nyújtva a közönségnek. A dalok az előadótól megszokott átütően tiszta stílusban, magas szintű zenei interpretálásban hallhatók a legendás Stúdió 11 zenekar kíséretében. /3 szaxofon, 2 trombita, 2 pozan, zongora, dob, gitár, nagybőgő/.
Revü & ShowREVÜ & SHOW - LÁTVÁNYOS REVÜ MŰSOR
Nyári Károly latin, táncos zenéket felvonultató show műsora.
A látványos, zenés, táncos revü show műsor igazi csemege azok számára, akik szeretik a csillogást, a revüt és pompát. A műsorban a legismertebb latin és swing melódiák hangzanak el tollak, boák, tonett székek színes koreográfiájában. Az előadást stílusosan a Stúdió 11 zenekar /zongora, dob, gitár, nagybőgő, 3 szaxofon, 2 trombita, 2 pozan/ kíséri, melyet a revütánckar gyönyörű táncos lányainak produkciója varázsol még izgalmasabbá.
Swing Est – Jazz TrióvalA „SUMMER JAZZ TRIÓ”/zongora, nagybőgő, dob/
Nyári Károly karrierjében meghatározó a trió formációban való muzsikálás. A művész zenésztársai a magyar zenei élet kiváló és ismert egyéniségei: Sramkó János dob, Hárs Viktor nagybőgő. A triót a virtuóz zongora játék és az érzéki hang jellemzi. A produkciót a hangszeres szólók és a közkedvelt, ismert swing melódiák teszik izgalmassá.
Életre kelnek Oscar Peterson, Nat King Cole, Sammy Davis Jr. dalai jazzy feldolgozásban.
Elegáns, közvetlen hangulatú műsor, magas szintű zenei élményt nyújtva.
Nyári Károly és a Zongora
KÁROLY és s ZONGORA - NYÁRI KÁROLY SZÓLÓBANA közkedvelt és népszerű előadó zongorán kíséri saját énekhangját intim sophisticated hangulatot teremtve, interaktív módon. Az előadó válogatást játszik lemezeinek sikeres dalaiból, mint például: Én voltam boldogabb, Neked elhiszem, hogy vársz rám, Tüskésúton… továbbá átfogó válogatást nyújt a közönségnek pályája legszebb világslágereiből.
A műsorok időtartama 60-90 perc
Nem találja, amit keres?
Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!