Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Korál Együttes

Korál Együttes

 

Korál Együttes A Korál megalapításának ötlete már 1974 nyarán felmerült, amikor a KITT-Egylet feloszlása után Koncz Zsuzsa állandó kísérő zenekart keresett. Az első formáció jól ismert zenészekből állt - Brunner Győző (dob), Makrai Pál (szólógitár), Kozma András (basszusgitár), Balázs Ferenc (billentyűs hangszerek), de a Korál nem csak kísérőzenekarként vált ismertté, mivel, 1974 októberében a 144 nóta című TV-műsorban „Ha kedvem tartja” című saját daluk is elhangzott. 1975-ben a Hazafelé című számmal felkerültek a sikerlistákra, de az alkotói együttműködés ezután megszakadt és az együttes is feloszlott.
Az 1977. augusztus 20-án rendezett Piramis - Taurus - Tűzkerék koncert sikere adta az újabb ötletet, hogy a Taurus örökségét felvállaló Balázs Ferenc önállóan alapítson zenekart és a kemény rockzene iránt feltámadó igényt, a Taurus-nosztalgiát, valamint saját, közel évtizedes zenészmúltjának hírnevét kihasználva próbáljon meg betörni az élvonalba.
Az új Korál 1978. május 1-én mutatkozott be a Budai Ifjúsági Park hétezer nézője előtt, amelynek vezetője, billentyűs játékosa, szerzője és énekese Balázs Ferenc (1949), a Neoton és a Taurus egykori muzsikusa. Társai: Fischer László gitáros, Scholler Zsolt basszusgitáros és Pados István dobos. Az egyéni Korál hangzás 1979 elejére alakult ki, amikor Balázs Fecó zeneszerzői képessége, egyénisége új, a magyar rockban egyedi "fazont" adott az együttesnek. Fecó lírai alkatából adódóan, a keményebb hangzást jól ellensúlyozzák a romantikus hangulatok. Felléptek Bulgáriában, az egykori Szovjetunióban, Jugoszláviában, Svájcban, Kubában.
1979-ben a doboknál helycsere történt, Papp Tamás került a csapatba.
1980-ban Dorozsmai Péter kerül a dobok mögé.
Az 1981-es táncdalfesztiválon a "Homok a szélben" című dalukkal óriási sikert arattak.
1983-ban Scholler Zsoltot, Fekete Tibor "Samu" váltja a basszusgitárnál.
1986-ban a Korál felhagyott az aktív koncertezéssel de Fecóval több stúdiólemezt is készítettek. 1997-ben ismét összeálltak és koncertet adtak a Kisstadionban, amelyért később megkapták "Az év koncertje" eMeRTon-díjat. 2000-ben, a Kisstadionban 12 ezer ember előtt megismételték a nagy sikerű ’97-es nosztalgia-koncertet.
2006. augusztus 25-én lemezbemutató-koncertet adtak a már "kultikussá" vált Kisstadionban, ahol bemutatták, az ugyanezen a napon megjelent "Ne állj meg soha" legújabb albumukat.


Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

Megérkezett a JukeBox Babiez

2012-03-07 // Címkék: Üzleti hírek

Több mint egy éves előkészítő munka és országos válogatások után megalakult Kozso legújabb lánycsapata, a JUKEBOX BABIEZ.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva