

KFT Együttes
A KFT 1981-ben alakult. Előző évben a Fonográf kiegészítő muzsikusaiként együtt turnéztak az NDK-ban. Az alapító tagok: Bornai Tibor, Laár András és Márton András. A Józsefvárosi Pinceklubban kezdtek próbálni, majd koncertezni. Igazi feltűnést a Táncdalfesztiválon keltettek a Bábu vagy című dallal, amelyet színházi, pantomimes elemei tesznek különlegessé.1982-ben Elmúltak az ünnepek címmel mutatta be darabjukat a Szkéné Színház. Ekkorra már rendszeressé váltak a KFT klubestek a Lágymányosi Közösségi Házban. Nemcsak saját produkciókban jeleskedtek, hanem zenét írtak például Koncz Zsuzsának, Mácsai Pálnak, Márton András pedig lefordította és kiadta a Beatles összes szövegét. Koncz Zsuzsával 3 hetet töltöttek Kubában, majd ezt követően áttették székhelyüket az Almássy téri Szabadidőközpontba. 1986 áprilisában Bostonban, szeptemberben Los Angelesben játszott a KFT. 1987-ben ők az elsők, akik egy magánkiadóval, a Szimultán Rt.-vel kötnek szerződést. Két évvel később ismét kiadót váltanak, majd újabb két év elteltével a tetőző változások, a rossz lemezeladási statisztikák miatt a feloszlás mellett dönt a zenekar. 1991-ben 10 éves jubileumi illetve búcsúkoncertjüket tartották. 1996. október 12-én a zsúfolásig telt Budapest Sportcsarnokban Bál az Interneten címmel hetedhét országra szóló koncertet adtak, amelynek során a Dublinban éneklő Hazel O'Connort a KFT élőben kísérte a színpadon.1997. november 27-én ismét koncertet adtak a Budapest Sportcsarnokban. 1999-ben Laár András helyett Mohai Tamás (Faxni, Háború) érkezett az együttesbe. 2000. február 29-én tíz évnyi hallgatás után jelent meg új nagylemezük, az Éljen a szerelem. A Laár nélküli KFT mindössze hét ízben lépett föl. Mohai Tamásnak nem sikerült megtalálnia helyét Bornai Tibor, II. Lengyelfi Miklós és Márton András társaságában. - Náti (Laár András) visszatérését többek közt a két egykori gimnáziumi osztálytárs hajnalba nyúló beszélgetése előzte meg, amelyben korántsem csak a KFT zenekarról esett szó. A végeredmény: Náti visszatért a zenekarba. 2001. október 20-án a budapesti Körcsarnokban koncertezett a KFT. 2001-ben a szakma Bornai Tibort választotta az év szövegírójának és ARTISJUS-díjjal tüntette ki őt. 2002-ben a Sziget Fesztiválon lépett fel a "klasszikus" KFT. 2003. május 11-én egy nemzetközi rádiócsillagászati antenna segítségével a Naprendszeren túl tartják meg a KFT együttes új albumának ősbemutatóját. A felvételekhez a "Valami Amerika" rendezője forgatott speciális videóüzenetet. A klasszikus felállású KFT együttes csaknem 15 éve nem készített új lemezt, így az október közepén megjelenő új album, a Higiénikus Ember elkészülte már önmagában is szenzációnak számít.
Bornai Tibor, Beceneve: Dráni, Zongora, ének
Laár András, Beceneve: Náti , Gitár, ének
II. Lengyelfi Miklós, Basszusgitár, bőgő, ének
Márton András, Beceneve: Marcipán, Dob, ének
2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek
A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.
2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek
A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.
2012-03-07 // Címkék: Üzleti hírek
Több mint egy éves előkészítő munka és országos válogatások után megalakult Kozso legújabb lánycsapata, a JUKEBOX BABIEZ.






