

Karthago Együttes
Az Együttest 1979-ben Szigeti Ferenc alapította.
Gidófalvy Attila - billentyük, ének,
Kiss Zoltán Zéró - basszusgitár, ének,
Szigeti Ferenc - zenekarvezető, szólógitár, ének,
Kocsándi Miklós - dob, ének,
Takáts Tamás - ének, szájharmonika, dobok.
A zenekar a 80-as évek egyik legnépszerubb magyarországi rockegyüttese volt. Különleges, úgynevezett amerikai típusú west coast zenéjükkel, amely kemény rockalapra dús, ötszólamú vokállal és dallamos énekvezetéssel hangszerelt dalokból állt, néhány hónap alatt valamennyi slágerlistát meghódították.
A zenekar első lemeze 1981-ben jelent meg és 178.000 példányban fogyott el, ezt követte további két hasonlóan sikeres stúdióalbum, valamint egy koncertlemez, számtalan kislemez és rádiófelvétel, majd egy Aranyalbum, egy Best of...album, és a KARTHAGO él című dupla élő koncertalbum az 1997-es BS koncertről.
1983-ban az együttes a Requiem c. dallal megnyerte az ausztriai Villach-ban a Nemzetközi Táncdalfesztivál nagydíját, ezt követően szerződést kötött az osztrák OK Musica (Teldec Company) lemeztársasággal. Két nagylemezük jelent meg a kiadóval nyugateurópában, amelybol az elso, a Requiem címu, Ausztriában aranylemez lett!
Elsőként, 2004 június-július-augusztusában 19 év után (!) új stúdióalbumot készítettek. A lemez 2004 szeptember 5.-én jelent meg az EMI Zenei Kft. kiadó gondozásában, és egy modern, mai hangzású, kemény, igen erőteljes rockzenét tartalmaz, a KARTHAGO-tól megszokott igényes, dús, finoman cizellált hangszereléssel, és a legendás ötszólamú vokállal. A KARTHAGO történetében mindig jellemző volt a rendkívüli alaposság és profi kidolgozottság, ezért minden albumra, - így erre az újra is természetesen, - több mint húsz friss szerzeményből kerül kiválasztásra, az albumra került 9 új szám, melyek stúdiófelvételei közel három hónapig (!) tartottak a legendás törökbálinti "P" stúdióban.Két bonus-track is készült, a fantasztikus, és nemzetközi sikereket is elért REQUIEM, valamint a KARTHAGO himnusz, az APÁINK ÚTJÁN, mindkettő egészen különleges, vonós- szimfónikus -unplugged verzióban. Az új lemezről más nagyon sok szó esett korábban a médiában, számos televíziós interjúban, sajtóanyagban, rádióriportban elhangzott a készülődés híre, ezért úgy tűnik a közönség körében, és a szakmai berkekben is igen nagy várakozás előzte meg a KARTHAGO új stúdióalbumát.
2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek
A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.
2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek
A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.
2012-03-07 // Címkék: Üzleti hírek
Több mint egy éves előkészítő munka és országos válogatások után megalakult Kozso legújabb lánycsapata, a JUKEBOX BABIEZ.






