Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Jamie Winchester

Jamie Winchester

 

Jamie WinchesterA két évtizede hazánkban alkotó Jamie-ről köztudott, hogy mindig élvonalbeli projektek (Baba Yaga, Boom Boom, Tátrai Band, Koncz Zsuzsa, Ákos, Jamie-Robi, stb.) meghatározó egyénisége volt a háttérben, melyet a tavalyi év során is számos felkérés követett: 2 dalt írt Demjén Rózsi új lemezére; zenei rendezőként segítette Kardos-Horváth Jánost (ex-Kaukazus) első szólólemeze elkészítésében; Kovácsovics Fruzsina második lemezére is több dalt írt az énekes lánnyal; kooperált az Anna & the Barbies zenekarral; újra színpadralépett a 20 éves Tátrai Band-del, mint a zenekar régi tagja és sorolhatnánk de inkább pár szó a koncertekről.
A tavaly debütált zenekarban, a korábban jól bevált ritmusszekció (Kottler Ákos és Giret Gábor)
mellé szerzett egy "berúgom az ajtót" típusú, fiatal gitárost (Pásztor Simi) és így lett teljes az
utazó rock-quartet. A 2009. október 1-én megjelent albumot beharangozó első videóklip és a
hozzá tartozó dal (The Cracks are Showing – Látszanak a repedések) radikális változást jelentett
mindenkinek, aki hősünk munkáját eddig csak a médiából ismerte - de régi rajongói számára is tartalmazott meglepő fordulatokat:
Jamie Winchester, aki számos rangos szerzői elismerés birtokosa (eMeRTON, Artisjus, Jakab Líra díjak) úgy érezte, a hangos, olykor punkos gitártémáknak kell a hátukon vinniük a dalokat. A lemez Jamie és Moldvai Márk (ex-Neo, Mitsoura) közös munkája. A The Cracks are Showing című bemutatkozó album hangzását tekintve a Jamie Winchestertől megszokott élőhangszer-centrikus és a Moldvai Márktól ismert elektronikus világ keveréke. A különböző hangszerek, hangok és effektek organikusan illeszkednek egymáshoz, úgy, hogy a dalok mondanivalója kerüljön fókuszba.


Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

Megérkezett a JukeBox Babiez

2012-03-07 // Címkék: Üzleti hírek

Több mint egy éves előkészítő munka és országos válogatások után megalakult Kozso legújabb lánycsapata, a JUKEBOX BABIEZ.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva