Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Időgép Zenekar

Időgép ZenekarAz Időgép zenekar 2000. szeptember alakult. Az alapító tagok:
Ábrahám Attila - bass, Gulyás Imre - dob, Kristóf Tamás - gitár, Fazekas István - ének, Molnár Péter - ének

2000. novemberében csatlakozott Nagy Albert billentyűs és Sándor Csaba gitáros.

Első koncert: 2001. május 11.
P. Mobil és Deep Purple dalok P. Box-szal és Deák Billel fűszerezve

2002-es év a tagcserék esztendeje volt: januárjában Nagy Albert helyett Balczer István érkezet, majd augusztusban Molnár Péter kiszáll, november pedig Ábrahám Attila helyett Váradi "Totyi" Tibor lett a basszusgitáros.A zenekar repertoárjának és jövőbeni irányultságának egységesítése indokolta a változásokat. Az így létrejött végleges felállás azonos irányvonalat, egységes hangzást, és összehangolt munkarendet tudott kialakítani. Egész eddigi munkájáért, lelkesedéséért és segítségéért Ábrahám Attilának köszönettel tartozunk. Gondolati gazdagsága a mai napig érződik a zenekar munkáján egyes dalokban. Ugyanígy hozzájárult a munka alapjajihoz Nagy Albert. Mindkettőjük szerzői vagy társszerzői minőségét lemezünkön feltüntettük.
A zenekar azóta is töretlenül dolgozik, jó hangulatban, dinamikusan fejlődik.

2006. márciusában a zenekar olyan lehetőségeket kapott, mely jelentős leterhelhetőségekkel jár, és amit Fazekas István barátunk (ének) nem tudott vállalni. Ezért vele előre megbeszélve az együttes leszerződtette énekesnek Balogh Lászlót aki mint emberi és mint szakmai szempontok szempontjából a zenekar részéről maximális elfogadást nyert. Rögtön elkezdődtek a próbák, és a csapat bevonult a stúdióba, felvenni a II. lemezüket ami a szemben a széllel címet kapta. (A CD. 2006 május 5-én jelent meg az üzletekben).

Jelenlegi végleges felállás:

Sándor Csaba - gitár,vocal, Balogh László - ének, Gulyás Imre - dob,ének,  Váradi "Totyi" Tibor - bass,vocal, Balczer István - billentyűk,ének

Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

Megérkezett a JukeBox Babiez

2012-03-07 // Címkék: Üzleti hírek

Több mint egy éves előkészítő munka és országos válogatások után megalakult Kozso legújabb lánycsapata, a JUKEBOX BABIEZ.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva