

Boban Markovic Orkestar
Boban Markovic rezesbandája - Boban és Marko Markovics Orkestar
A legfontosabb balkáni fúvószenekar a dél-szerbiai Vladicsin Hánból származik, és már régóta viseli a következő címet is: Szerbia vezető trombitás együttese, amelyet a Gúcsán tartandó „dragacsevói trombitás találkozón” érdemelt ki több alkalommal is, már a 80-as évek végétől.
A 13 főből álló zenekar egyrészt a saját roma zenei tradiciójukat képviseli, amely nyitott a roma-kultúrához is kötődő más zenék és kultúrák irányába is.
Boban Markovics és zenekara, fennállásának 25 éve alatt, mindent megnyertek, amit zenészek megnyerhetnek Szerbiában; „Első trombita”, „Arany trombita”, „Legjobb zenekar”, „Legjobb koncert”, „Trombita mestere” díjakkal büszkélkedhetnek, mely díjakat a „dragacsevói trombitás találkozón” szereztek Gúcsában, ahol tudvalévő, hogy a legélesebb a verseny és a konkurencia és amely fesztivál látogatottsága ma már eléri a 600 000 főt is. Az eddig megjelent 13 album mellett, a Boban & Marko Markovics Orkestar közreműködött és játszott Emir Kusturica díjazott filmeiben az Undergroundban és az Arizonai álmodozókban, valamint több tíz játék és dokumentumfilmben is, ideszámítva a „Gúcsa” című filmet és a díjazott dokumentumfilmet a „Verseny” címűt. A zenekar számtalan válogatás albumon is szerepel az egész világon, kezdve az „Unblocked (Music from the Eastern Europe” (Elipsis Arts 1995), Golden Brass Summit – Anthology of 40 years in Guca” (Network Medien), a „Srbija: Sounds Global” és „Rromano Suno” (B92) sorozatokig, valamint DJ Shantel „Bucovina Club” albumán is. Boban és Marko zenészei és szereplői az „Usti Opre” filmnek, melynek rendezője az amerikai Alan Sigel és amelyben olyan zenészekkel együtt szerepelnek, mint Iva Bittova, Ivo Papasov, Balogh Kálmán, Snétberger Feerenc, Sergey Erdenko, Peter Ralchev…
Boban és Marko Markovics nagyon sok országban szerepeltek sikerrel: Magyarország, Olaszország, Franciaország, Anglia, Németország, Svédország, Bosznia, Szlovénia, Görögország, Bulgária, Románia, Oroszország, Norvégia, Dánia, Finnország, Luxemburg, Spanyolország, Portugália, Törökország, Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Ukrajna, Lengyelország, Csehország, Ausztria, Szlovákia, Horvátország, Montenegro, Makedónia, Izrael, Svájc, Monako, Írország, Belgium, Hollandia.
Az utóbbi 8 évben több mint 700 koncertet adtak, ezek közül talán legérdekesebb a 2002-es év volt, amikor is a zenekar először szerepelt Amerikában – ebben az évben 120 koncertre került sor.
Marko Markovics, a zenekar mai szólistája és vezetője sikeres együttműködést valósított meg DJ Shantellal, együtt létrehozva a „Disko Partizani” és „Paprika Bolygó” albumokat.
2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek
A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.
2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek
A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.
2012-03-07 // Címkék: Üzleti hírek
Több mint egy éves előkészítő munka és országos válogatások után megalakult Kozso legújabb lánycsapata, a JUKEBOX BABIEZ.






