Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Blues B.R.Others Show

Blues B.R.Others Show

 

Blues B.R.Others Show A zenekarról:
2000 Szilveszterén, a szegedi Dóm téren mutatkozott be ez a nagyszabású produkció. Nevezhetnénk a "Szegedi Bluesbarátok Csapatá"-nak is, ugyanis a zenészek nagy része már régóta
a blues ösvényén halad együtt, illetve külön-külön. A közös zenei érdeklődés mellett a baráti viszonyok is egyértelművé tették a tagok kiválasztását. A Blues B.R.Others név a zenekar magját
adó szegedi Blues Bell, illetve a Rambling Blues Trio nevére utal, nem feledkezve meg természetesen a többi (Others) zenészről sem. Alkalmi produkciónak indult az egész, de hamar
jöttek a meghívások több rendezvényre, fesztiválra is, így a műsor életben maradt, és folyamatosan bővül – 2003-tól a külföldi meghívások is megszaporodtak. 2006-ban került a boltokba első koncert-DVD-jük a találó „Egy koncert ” címmel.
Repertoár:
A kilenc tagú együttes repertoárjában a nagysikerű, már-már legendássá vált Blues Brothers című film betétdalain kívül hasonló karakterű, kedvelt, táncolható számok találhatóak. A blues, funky, soul, jazz stílusokból merítve igyekeznek a dalok ötletes, színes feldolgozásával is népszerűsíteni az
igényes élőzenét. Miután az alapvető irányvonalat, hangulatot a film főszereplőinek karaktere határozza meg, természetesen ehhez öltözékben és koreográfiában is igyekeznek hűek lenni, kerülve a szolgalelkű koppintás veszélyét – lévén, hogy a zenekar minden tagja kialakult, saját személyiségtudattal rendelkezik.


Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

Megérkezett a JukeBox Babiez

2012-03-07 // Címkék: Üzleti hírek

Több mint egy éves előkészítő munka és országos válogatások után megalakult Kozso legújabb lánycsapata, a JUKEBOX BABIEZ.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva