Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Hip Hop Boyz

Hip Hop Boyz

 

Hip Hop Boyz 1993-ban megalakul a Hip Hop Boyz együttes, három taggal Levy T.; O.G. Duck; R(eal) Action. Megjelenik első lemezük "Soul a rap" címmel.

A Magyar Videoklip Fesztiválon 1994-ben második helyezést ér el a "Tizenöt év" című dal videoklip. Szintén ebben az évben megjelent második nagylemezük, melyről a "Nem az a tét" című dal a magyar sikerlistákra került.

1995-ben fellépnek a Dr. Alban és az East-17 magyarországi előzenekarként a telházas Budapest Sportcsarnokban illetve a Kisstadionban. Az együttes népszerűsége ezzel egyre nagyobb lett.

Megjelenik az együttes 3. albuma 1996-ban. Két hét alatt aranylemez lett, két hónap múlva platinalemez, majd a kövekező hónapokban eléri a gyémántlemez státusz több mint 100 ezer db eladott lemezzel. Májusban megjelenik a lemez angol változata, mely több európai országban is nagy sikert aratott. Az együttes a Népstadion színpadán fellép Michael Jacksonnal.

Hip Hop BoyzMegjelenik 1997-ben két válogatáslemez, Best 4 Hip Hop Boyz és Best Of Hip Hop Boyz címmel. Mindkét lemez aranylemez lesz. Az együttes feldolgozza a My Fair Lady híres betét dalát a "Ma éjjel táncolnék" című dalt. Ebben az évben teltházas élő koncertet adnak a Petőfi Csarnokban Budapesten. Az együttes részt vesz Miamiban a MIDEM Dél-Amerikai Zenei Fesztiválon. Megjelenik angol nyelvfű maxi lemezük is "Stop the rain" ("Megbántottak") című dal változataival.

1998-ban váratlan fordulat következik be az együttes életébe, 5 évnyi sikeres munka után a csapat karrierjük csúcsán feloszlik.

Az együttes által nyert díjak:

  • Bravo Otto-díj
  • Arany Szarvas-díj
  • 4 arany-, 2 platina-, 1 gyémántlemez
  • MAHASZ Arany Zsiráf-díj a legtöbb eladott lemez után
  • Ifjúság Magazin az Év Együttese-díj


A Hip Hop Boyz jelentősebb fellépései:

  • Total Dance Festival Magyarország 1-2-3-4
  • RTL-Radio Festival (Németország)
  • Medienburgenfest (Németország)
  • Popcomm Musicfest am Ring (Németország)
  • Cologne Festival (Németország)
  • FuntTastic Festival (Németország)
  • ORF Confetti Show (Ausztria)
  • MIDEM Festival (Miami, U.S)
  • Arabella Show, Pro Sieben
  • Poglej in Zadeni (Szlovénia)
  • WDR, Hollymünd
  • Radio Regenbogen Beach Party
  • ZDF
  • Planet Inn Show (Szlovénia)


Közös koncert külföldi sztárokkal:

  • Michael Jackson
  • N'Sync
  • Backstreet Boys
  • D.J. Bobo
  • Boney M.
  • Dr. Alban
  • No Mercy és számos akkoriban sikeres sztár.


Annak ellenére, hogy az együttest három különböző karakter alkotja, egységet képviselnek. Dinamikus táncukkal, fiatalos lendületükkel stílusteremtők voltak hazánkban. A produkció, melynek erőssége a színpadi, akrobatikus elemekkel ötvözött show, kitartásra és egészséges életmódra ösztökélte rajongóit. Az együttes fontosnak tekintette a rajongói kapcsolatok ápolását, így elsőként alakított rajongói klubot. A levelezési listán több ezer rajongóval tartották a kapcsolatot. Az így felépített "Hip Hop Boyz-kúltusz" nyomai még a mai napig érezhetőek.

Ezért 2005 évben újra itt van köztünk a Hip Hop Boyz, hogy közönségét újra szórakoztassa dinamikus színpadi produkciójával.


Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

Megérkezett a JukeBox Babiez

2012-03-07 // Címkék: Üzleti hírek

Több mint egy éves előkészítő munka és országos válogatások után megalakult Kozso legújabb lánycsapata, a JUKEBOX BABIEZ.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva