Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Dred és Doris

Dred & Doris Biográfia

A formáció 2005-ben a "Csak a Hold" című kislemezzel mutatkozott be.
2006-ban a produkció képviselte Magyarországot az évente megrendezett Eurodance Song fesztiválon. (A megmérettetésen 39 ország dance dalai versenyeznek az "Európa legjobb dance dala" címért. Az elmúlt években olyan előadók dalai szerepeltek itt, mint az ATB, David Guetta a Tatu vagy a Groove Coverage.) A második kislemez "Az éjjel" és a 2006 nyarán debütáló "Bolond nyár" is megjelenésének hetében felkerült a MAHASZ Rádiós és Dance Chartjára. A "Megfordul a Föld" öt hétig vezette a VIVA televízió slágerlistáját és hetekig a legjobb helyezést elérő magyar felvétel volt a Danubius Rádió sikerlistáján is.

Az együttes "Változnak az idők" című kislemeze a 2008 legtöbbet játszott magyar rádiós dala lett. A dalból készült klip a Viva televízió chartjának első helyét is elfoglalta. A magyar zene legrangosabb eseményén, a Fonogram Gálán a "Változnak az idők" című dalt 2008 legjobb magyar dala címre jelölték. A sikerszéria 2009-ben is folytatódott a "Csak benned bíztam" és a "Bolond szívem" című slágerekkel.

Dred és Doris


Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

Megérkezett a JukeBox Babiez

2012-03-07 // Címkék: Üzleti hírek

Több mint egy éves előkészítő munka és országos válogatások után megalakult Kozso legújabb lánycsapata, a JUKEBOX BABIEZ.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva