Rendezvényszervezés, műsorszervezés

BNF Zenekar

BNF ZENEKAR

A BNF Zenekar, majdnem 1 éves felkészülést követően, 2009. december 18-án mutatkozott be először a nagyközönség előtt. A VIVA Televízió és a BRAVO Magazin már a felkészülési időszakban felfigyelt a csapatra, mindkét médium kiemelt VIP előadóként  kezeli. A BNF nevet a 3 fiú becenevének kezdőbetűi alkotják, Bat, Nick és Frank.

BNF Zenekar


Mind a hárman 1986-os születésűek, és évek óta zenéléssel foglalkoznak. Bat és Nick egy véletlen folyamán az amsterdami repülőtéren találkozott, ahol mindketten a gépüket várták. Nick unalmában gitározgatott, ami nem tetszett egy másik várakozónak, és ezt egy kisebb szóváltás követte, természetesen mindenki a saját anyanyelvén próbálta kiharcolni az igazát. Erre figyelt fel Bat, aki odalépett Nickhez, és szeretett volna segíteni neki, miközben Nick meglepődve tapasztalta, hogy a mongol származású fiú magyarul szólt hozzá. Bat elárulta, hogy Ő is zenél, méghozzá basszusgitározik. A hazafelé tartó repülőn, és egy későbbi találkozás alkalmával megbeszélték, hogy együtt fognak zenélni. 2009. januárjában Nick és Bat felkereste a jelenlegi managementet, és megszületett a BNF zenekar ötlete. A management 3 tagot javasolt, ezért Nick felhívta régi jó barátját, Franket, hogy lenne-e kedve csatlakozni. Frank is régóta gitározik és énekel. A BNF zenekart 2 tapasztalt, szakmailag elismert ember irányítja. zenei producer Fehér Attila (STEP zenekar, Mester és Tanítványai), aki olyan slágerek zeneszerzője, mint az Egy bolond százat csinál, Micsoda Nő ez a férfi, Őrült szerelem, stb. Érdekességek:
Bat: Mongóliában született, a BNF zenekar basszusgitárosa, jelenleg egyetemi hallgató, hivatásos focista és gyakran foglalkoztatott modell.
Nick: Gyermekkorát Amerikában töltötte, az éneklés mellett rengeteget szinkronizál, legutóbbi komolyabb munkája az AVATAR c. film volt. Jelenleg a VIVA televízióban az Álomrandi Nick-el reality show főszereplője, ahol 50 lány közül egy szerencsés majd 1 romantikus napot tölthet el vele.
Frank: Családi hagyomány náluk a zenélés, édesapja a Táncdalfesztiválon is szerepelt. Gyermekkora óta zenél, 2 öccse van. Ha nem jön a BNF, talán belőlük lehetett volna a magyar Jonas Brothers.A BNF zenekart jelölték a BRAVO OTTO díjra, az év felfedezettje kategóriában, és bízunk benne, hogy hamarosan hasonló elismerésben lesz részük a VIVA COMET díjátadó gálán is. Első daluk az Éld át után heteken belül érkezik a második kislemezük Bűnös címmel.

A BNF Zenekar 2 hete elnyerte a legrangosabb könnyűzenei díjat a VIVA COMET GÖMBÖT!
A Fiatalok körében egyre népszerűbb BNF zenekar vagyis BAT, NICK és FRANK műsora


Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

Megérkezett a JukeBox Babiez

2012-03-07 // Címkék: Üzleti hírek

Több mint egy éves előkészítő munka és országos válogatások után megalakult Kozso legújabb lánycsapata, a JUKEBOX BABIEZ.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva