Prescsák Zita és Mizsei Viktor
musical-operett és filmzenék összeállítás
Országszerte, minden korosztály igényét szem előtt tartva, különböző rendezvényeken vállalnak fellépéseket Repertoárjukban a musical irodalomtól kezdve a filmzenéken, operetteken át egészen a Rock ’n’ Roll műfajáig minden megtalálható. Műsorukkal mindig az adott rendezvény hangulatához igazodnak, zeneileg és megjelenésben egyaránt. Műsorvezetői/házigazda szerepkört is szívesen vállalnak.

Prescsák Zita
Első szerepe az Operettszínházban: Kocsák – Somogyi - Miklós: Abigél - Bánki Anna
A nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium elvégzése után a Hang-Szín Musical Tanodában képezte magát, emellett tanult az Apor Vilmos Tanítóképzőben.
2007-ben végzett a Toldi Mária által vezetett Vasutas Musical Stúdióban. A Budapesti Operettszínházban játszott a Mozart! és a Rudolf című produkciókban, jelenleg pedig az Abigélben látható Bánki Anna szerepében.
2008-ban epizódszereplőként részt vett a Barátok közt című sorozatban. Csillag Erikát, egy igen rámenős ingatlanügynököt alakított. Valamint a Lakner bácsi gyermekszínháza által színpadra vitt Mi, szemüvegesek c. darabban Dr. Kerekesnét, Szabó Magda Álarcosbál c. regényének musical változatában pedig Megyeri Évát játssza.
Mizsei Viktor
2000 óta foglalkozik komolyan az énekléssel. Akkor határozta el, hogy én ezzel szeretne foglalkozni. 2004-ben felvételt nyert a Budapesti Operettszínház Pesti Broadway Stúdiójába ahol, Toldy Mária, Földes Tamás, Szabó P. Szilveszter, Béres Attila, Bakó Gábor és sokan mások voltak a tanárai, 2007-ben végzet Előtte sokáig (kb. 13 évig) versenytáncolt.
Fontosabb szerepei:
Szerelmesek és Don Quijote-k
(Szegedi Egyetemi Színház) Bábos, Zenész, Vőlegény, Ficsúr
Karnyóné (Szegedi Egyetemi Színház) Tipptopp
A Dzsungel Könyve (Szegedi Kisszínház) Akela
Valahol Európában: Egyenruhás, illetve Hosszú
Kell egy csapat (Szegedi Egyetemi Színház) Miatoff, Árny, Üzér
Némá de Levente (Szegedi Egyetemi Színház) Beppo
Mozart! (Budapesti Operettszínház) Ensemble
Rómeó és Júlia (Budapesti Operettszínház)
Szépség és a Szörnyeteg (Budapesti Operettszínház)
Nem találja, amit keres?
Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!