Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Kudumba Törzsi Dob Show

Kudumba Törzsi Dob Show
Interaktív Dob Show
KUDUMBA

Utazás, az együtt dobolás összetartó erejének ősi világába.
Miről is van szó tulajdonképpen?
Egy olyan dobzenekar előadásáról, amely többet szeretne nyújtani, mint egy egyszerű zenei élmény. Ezt pedig úgy szeretné elérni, hogy a  közönséget is bevonja az együtt zenélés örömébe.  A több száz fellépés alkalmával közép-európában egyre több alkalommal tapasztalták, hogy az előadásukon után odamennek hozzájuk az emberek azzal az igénnyel, hogy közelebbről is megismerhessék és kipróbálhassák a hangszereiket az afrikai kultúrából érkezett Djembéket. Az az öröm és felszabadultság - ami ilyenkor áradt feléjük az emberek arcáról - adta az ötletet, hogy egy új típusú üzleti vállalkozásba kezdjenek. Ezért úgy döntöttek, hogy érdemes hangszereket vásárolni, amelyeket a nézőtéren osztanak ki, hiszen így lehetőségük nyílik a közönséggel való együtt zenélés örömére.
kudumba törzsi interaktív dob show Miért a dob?
Mert az emberiség első hangszere, ősiségének hangulata van, amely egészen a zsigerekig hatol. A szintén ősi ritmusok közül, pedig jó pár  könnyen megtanítható, már szinte percek alatt is elsajátítható. Ez azért egy zongora, furulya, vagy más egyéb hangszer esetében elképzelhetetlen volna. Valamint a dob a legalkalmasabb hangszer arra, hogy megtapasztaljuk milyen az, amikor együtt dobban a szív.  
Küldetés:
A céljuk nem az, hogy első alkalommal zenészeket képezzenek, hanem hogy megmutassák, hogyan kell megszólaltatni a dobokat, hogyan kell beszédre bírni, hogy a múltból meghalljuk hívószavukat és hogy megtapasztalja mindenki: a dobolásnak, az örömzenélésnek érezhető összetartó ereje van; ezt a különleges kikapcsolódást (vagy bekapcsolódást) mindenki megismerhesse, akinek kedve van hozzá.
Milyen rendezvényekre ajánljuk?
Úgy gondoljuk ez az interaktív előadás, az együtt dobolás összekovácsoló ereje miatt, csapatépítő tréningekre a leghatásosabb, de minden rendezvényen eladható a fesztiváloktól az iskolai ünnepségeken át a kultúrházak és központok programkínálatáig, hiszen a 9 évestől a 99 évesig mindenkit megmozgat, elvarázsol a ritmusok sajátos, vérpezsdítő világa. Előadásuk nem igényel technikai hátteret (hangosítást), ezért gyakorlatilag bárhol képesek a fellépésre, ahol hely van. A műsor nemzetközi nyelven szól a résztvevőkhöz, ez pedig a zene nyelve, ezért bármilyen nemzetiségű közönségnek előadható. Kiválóan alkalmas külföldi delegációk szórakoztatására is.

Nem találja, amit keres?


Vagy írja be a jobb oldalon található Program és műsorkeresőbe!

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

Egyedi dallamok üvegpoharak és gitárzene segítségével

2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek

A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.

Szöktető Zenekar

2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek

A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.

Megérkezett a JukeBox Babiez

2012-03-07 // Címkék: Üzleti hírek

Több mint egy éves előkészítő munka és országos válogatások után megalakult Kozso legújabb lánycsapata, a JUKEBOX BABIEZ.

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva