

Horgas Eszter
Horgas Eszter édesapja Horgas Béla költő, édesanyja Levendel Júlia író. Hat éves kora óta tanul zenét, a fuvolát tíz évesen vette kézbe. A zeneiskolai évek után a Bartók Béla Konzervatóriumba, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre nyert felvételt. Tanárai Kovács Lóránt, Sebők Erika, Kurtág György és Rados Ferenc voltak. Olyan együttesekkel dolgozott együtt, mint a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Budapesti Vonósok, a Budapesti Fesztivál Zenekar vagy az Állami Hangverseny Zenekar. Zenei partnere volt Maurice Andrée, Jean-Pierre Rampal, Mstislav Rostropovich, Kocsis Zoltán, Perényi Miklós, Rolla János, Vigh Andrea, az Amadinda Ütőegyüttes és a Bartók Vonósnégyes is.
1992-ben Kurtág György és Rados Ferenc tanítványokkal megalakította a Forrás Kamarazenei Műhelyt. A műhely létrejötte, felállása is újszerű volt, hisz sikerült egy olyan formációt létrehozni, mely a Kurtág-, Rados-szellemiséget, a zenei szabadságot és a mai kor zenéjét közvetítette. 1993. január 10-én zsúfolásig megtelt a Zeneakadémia Nagyterme a bemutatkozó koncertre. Ezt követően hat évig folyamatosan koncerteztek nagy szakmai és közönségsikert aratva.
1993-tól a Weiner Leó Zenei Szakiskola tanára, majd 1994-től a fuvola tanszék vezetője lett. 2000-ben megalapította a ClassJazz Band-et, majd az azt követő években fellépett Vukán Györggyel és triójával, valamint Tony Lakatossal, Winand Gáborral, Nagy Jánossal, Fekete-Kovács Kornéllal, Dresch Mihállyal, László Attilával, Frankie Latóval, Tisza Beával, Malek Miklóssal, Presser Gáborral, Gerendás Péterrel.
2003 novemberében mutatta be a telt házas Budapest Arénában Bizet Carmenjének új interpretációját 130 szereplővel, Csengeri Attila, Bíró Eszter, Malek Andrea és Fekete-Kovács Kornél közreműködésével. A koncerten Al di Meolával is együtt játszott. 2004-ben Horgas Ádám rendezésében az Eszterek Könyve című előadást, majd nyáron a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, illetve Horvátországban, a pulai Arénában a megújult Carmen nagyprodukciót mutatta be. Számos CD-je és DVD-je jelent meg.
2012-04-02 // Címkék: Üzleti hírek
A nem csak hazánkban, de a világon is különlegesnek számító GLASSO - produkció a mások számára csupán háztartási kellékként funkcionáló üvegpoharakból csalogatja elő a gyönyörű dallamokat és különleges ritmusokat. 2012-ben a produkció gitárzenével is párosul.
2012-03-12 // Címkék: Üzleti hírek
A Zenekar közel öt éve alakult olyan zenészekből, akik már más zenekarokban megismerkedtek a magyar népzenével, terjesztették azt hangszereiken (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, koboz, dob) itthon és a nagyvilágban.
2012-03-07 // Címkék: Üzleti hírek
Több mint egy éves előkészítő munka és országos válogatások után megalakult Kozso legújabb lánycsapata, a JUKEBOX BABIEZ.






