Rendezvényszervezés, műsorszervezés

Módszertan

Munkánk során megrendelőinkkel folyamatosan, szorosan együttműködve dolgozunk, hogy megvalósítsuk az általuk elképzelt rendezvényt. Fontos számunkra, hogy a partnerünk tisztában legyen a rendezvény céljával és üzenetével. Adjon számunkra segítő irányvonalat, de ne korlátozza a kreatív munkánkat. Talán valahonnan innen ered a szlogenünk: „Közösen a rendezvény sikeréért!” Ezzel mindkét fél időt és energiát takaríthat meg.

 

Ezért első lépésként mindig egy brief-t kérünk megrendelőinktől. Ebben az ügyfél részletesen tájékoztat bennünket az elképzeléseiről és elvárásairól az adott rendezvénnyel kapcsolatban. Amennyiben nincs elképzelése, a helyszín, a rendelkezésre álló összeg, a műsorra szánt időtartam, a résztvevők létszáma, kora, neme, foglalkozási összetétele alapján állítunk össze ajánlatot, akár többfélét is.

 

A konkrét ajánlatkészítés előtt egyeztetünk a megrendelőnkkel, hogy pontosan azt tudjuk adni, amit elvárnak tőlünk. Mindkét fél érdekében kizárólag írásban adunk ajánlatot, melyet utána dokumentálunk.

 

Ezután következik a részletes prezentáció, melyben bemutatjuk az ügyfélnek, hogy mire jutottunk a rendezvény kreatív ötletével kapcsolatban: Milyen műsor- és programelemeket, helyszínt és egyéb fontos részletet találtunk ki számára.

 

Nagyon fontos a cégünknek, hogy a megrendelő a legjobbat kapja, a legjobb áron. Szükség esetén ezért kizárólag olyan alvállalkozókkal dolgozunk, akik több éve folyamatosan megbízható és kiváló minőséget biztosítanak a rendezvényeken. Legyen szó egy műsorról vagy egyéb programokról, szolgálatásokról.

 

A nagyobb rendezvényeinken szakembereink térítésmentesen részt vesznek, végigvezetik és koordinálják a rendezvényt.

 

Programajánló

Glasso, az Éneklő Poharak

Glasso, az Éneklő Poharak

Amikor a poharak megcsendülnek, zene születik!


Szabadtéri rendezvények

Szabadtéri rendezvények

Még nincsen elkésve! Rendelje meg elsőként az Önnek ideális előadást!

Program, műsorkereső

Legfrissebb hírek

X-Faktor második széria

2012-01-06 // Címkék: Üzleti hírek

Megérkeztek az X-Faktor 2 fiatal tehetséges előadói! Rendelje meg elsőként a feltörekvő énekeseket.

Glasso és Szabó Ádám

2011-09-07 // Címkék: Üzleti hírek

Örömmel jelentjük, hogy a Glasso – Éneklő Poharak és Szabó Ádám harmonikás közös produkciója fergetegesen sikerült!

Itt az ULTRAPOP Együttes!

2011-08-03 // Címkék: Üzleti hírek

Az Ultrapop együttes 2010 nyarán alakult! Tagjai Szandi (21), Betty (17), Szilvi (20), Vicky (15).

További hírek

Szavazás

Milyen rendezvényre menne?

Horizont Rendezvényszervező Iroda
  • Horizont Rendezvényszervező Iroda Bt.
  • 2051 Biatorbágy, Kassai u. 11.
  • Tel.: 06/23 31-31-31
  • E-mail:
  • © 2008. Minden jog fenntartva